Serie A

Di Natale duplája BL-t érhet az Udinesenek

megosztom

Az Inter hazai pályán győzte le 3-1-re a Fiorentinát, a Vass Ádámot nélkülöző Brescia kikapott, és mivel riválisai nyertek, kiesett a Serie A-ból.

Di Natale öröme jogos volt - Fotó: AFP

Inter-Fiorentina

A találkozó első 15 percében Pazzini többször is betalálhatott volna. Előbb 18 méteres lövése szállt fölé, aztán pedig lapos lövését Boruc fogta. Volt azonban a vendégeknek is komoly helyzete, Cerci beadásából Gila perdített a lécre. César bravúrjára is szükség volt a 20. percben, miután Cerci bombája után kellett hárítania. A harmadik komoly lehetőségét már nem puskázta el Pazzini, Eto'ó adta a labdát középre neki, ő pedig háttal a kapunak vette le, majd fordulatból a bal alsóba bombázott (1-0). Ha egy üzlet beindul…Három percre rá, egy szabadrúgás után Cambiasso csúsztatott egy szabadrúgást a vendégek kapujába (2-0). Ezt követően a hazaiak visszavettek a tempóból, elfocizgattak a szünetig lévő időben. A fordulás után sem változott sokat a játék képe, már úgy tűnt, hogy az Inter kihúzza kapott gól nélkül, de Gilardino egy kiugratás után átvette, majd gyönyörű mozdulattal kapuba vágta a labdát (2-1).
Nem reménykedhettek sokáig a vendégek, mert Coutinho 22 méterről, szabadrúgásból csavart el a sorfal mellett a kapuba a 77. percben (3-1). Ezzel a találkozó érdemi része véget is ért, az Inter 3-1-re nyert hazai pályán.


Udinese-Lazio

A Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyért folyt a harc az Udinese-Lazio összecsapáson. A vendégek mindössze egy ponttal álltak az udineiek előtt a tabellán, ki-ki meccset vívtak egymással. Az Udinese egyértelműen támadólag lépett fel, komoly rohamokkal kezdték a találkozót. Di Natale előtt adódott az első komolyabb lehetőség, ám a kivetődő kapusnak sikerült hárítani az udinei gólzsák elől. A 17. percben válaszolt a Lazio, egy középre adás után Floccarit épp annyira billentették ki az egyensúlyából, hogy ne tudjon fejelni. A 24. percben ismét Di Natale lőhetett volna gólt, már a kifutó Muslerán is átemelte a labdát, ám az a kapu mellé pattogott. Fél óra elteltével ismét az udinei közönség kedvence került nagyon közel a gólhoz, de Sanchez beadását centikkel mellé pörgette.
A sokadik helyzetét viszont már nem rontotta el Di Natale, a 35. percben Sanchez pörgetett remek labdát elé, ő pedig egy pattanás után az öt és feles sarkáról nagy erővel a kapuba lőtt (1-0). A 42. percben pedig már duplázott a bombaformában játszó támadó, Isla kapott a leshatáron egy labdát, ő pedig középre passzolt, ahol már nem volt nehéz dolga a kapitánynak (2-0).
A második félidő elején végleg eldönthette volna a találkozót a hazai együttes, de Isla szemben a kapuval Muslera ölébe gurított.
Rocchi beállása azonban villámcsapásra megváltoztatta az összecsapást, első labdába érése rögtön tizenegyest és piros lapot ért Angellának. A megítélt büntetőt Zarate lőtte, ám a kapus nem dőlt el, így a kapu közepén állva megfogta a labdát. Ezt követően az emberhátrányban játszó hazaiak lehozták Di Natalét, és az eredmény tartására összpontosítottak. Az emberelőnynek mégis meg lett az eredménye, Zarate szabadrúgása után Kozak fejelt a vendégek kapujába negyedórával a vége előtt (2-1). A szlovák játékos ki is egyenlíthetett volna, de fejese a lécen csattant. A Lazio még az utolsó percekben is szorongatott, Rocchi közel is járt a gólszerzéshez, ám nem volt szerencséje, így maradt a hazai győzelem, amivel megelőzték riválisukat a tabellán.



A több mérkőzésről

A Vass Ádámot nélkülöző Brescia kikapott hazai pályán a Cataniától, ezzel kiesett az élvonalból. Mégpedig azért, mert a kiesés elől menekülő Lecce meg tudta verni a dobogón álló Napolit, ezzel hatalmas lépést tett a bennmaradás felé. A kiesés elleni harcban érintett Cesena szintén nyerni tudott, méghozzá a Cagliari ellen idegenben, így jelenleg a 16. helyen áll a tabellán.


Serie A 36. forduló

Inter-Fiorentina 3-1

Gólszerző: Pazzini (25.), Cambiasso (28.), Coutinho (77.) ill. Gilardino (74.)

Udinese-Lazio 2-1

Gólszerző: Di Natale (35., 42.) ill. Kozak (76.)

Kiállítva: Angella (67.)

Bologna-Parma 0-0

Brescia-Catania 1-2

Gólszerző: Diamanti (90.) ill. Silvestre (27.), Bergessio (75.)

Kiállítva: Lanzafame (82.)

Cagliari-Cesena 0-2

Gólszerző: Jimanez (54.), Malonga (84.)

Lecce-Napoli 2-1

Gólszerző: Corvia (49.-tizenegyesből), Chevanton (89.) ill. Mascara (67.)

Kiállítva: Corvia (54.) ill. Cavani (74.)

megosztom