Haladás-Vasas

Aczélt bosszantotta az első fél óra, Komjáti a hibákat emlegette

megosztom

A Haladás hazai pályán Oross mesterhármasával 3-0-ra legyőzte a Vasas-Híd csapatát, ezzel gyakorlatilag biztosította a bennmaradását. A két szakvezető nyilatkozatát a vasi klub honlapja idézte a találkozó után.

Aczél Zoltán (Haladás): Az első harminc percben bosszantóan gyengén futballoztunk. Találtunk egy gólt, majd megdupláztuk előnyünket, így az első félidő utolsó negyedórája a miénk volt. Fordulás után ziccereket hibáztunk, ám hiába volt mezőnyfölénye a Vasasnak, igazi helyzetet nem tudtak kialakítani. Gratulálok a csapatomnak!

Komjáti András (Vasas): A találkozó elején ijedt volt a Haladás, mi pedig kétszer is nagy helyzetben hibáztunk. Ugyancsak hibát követtünk el az első gólnál: közel 40 métert szállt a labda és nem ért bele senki, majd a másodiknál is. Akkor a kijelölt ember maradt le Orossról. A második félidőben többet volt nálunk a labda, de a ziccereket a Haladás hagyta ki. Gratulálok a szombathelyieknek.

megosztom