Jégkorong-vb

A csehek őrzik veretlenségüket - videó

  • VNA
megosztom

Csehország továbbra is 100%-os a jégkorong világbajnokságon, míg a svéd válogatott Svájc legyőzésével már szintén negyeddöntős.

A Szlovákiában zajló jégkorong világbajnokságon vasárnap délután két találkozót rendeztek. A középdöntő csoportkörében Pozsonyban 9300 néző előtt az eddig veretlen és pontveszteség nélkül álló cseh válogatott ellenfele az orosz nemzeti csapat volt. Az első harmad elején a csehek gól nélkül megúsztak egy emberhátrányt, majd a harmad második felében Voracek és a veterán Jagr góljaival alig két perc alatt kétgólos előnybe kerültek. A második harmad elején az orosz csapat három emberhátrányt is kivédekezett, majd amikor végre ők kerültek előnybe, akkor Tyeresenko góljával szépítettek. A harmadik felvonás elején az egyik orosz védő a gólt megakadályozandó eldobta az ütőjét, a jogosan megítélt büntetőből pedig Plekanec állította vissza a kétgólos cseh előnyt. Öt perccel a vége előtt ugyan Zaripov révén az oroszok ismét szépítettek, de az utolsó percben hiába vitték le kapusukat, az egyenlítés már nem sikerült nekik. Csehország sorozatba a harmadik meccsét nyerte meg egy góllal (ezúttal 3-2-re), így már most bejutott a negyeddöntőbe, sőt az is eldőlt, hogy a németek elleni utolsó középdöntős mérkőzés eredményétől függetlenül csoportelsőként teszik mindezt.

Az „F”-jelzésű középdöntő csoportban a svédek újabb kapott gól nélküli mérkőzésen vannak túl. A csoportkört még a norvégok ellen hosszabbításos vereséggel kezdő északiak kezdenek belelendülni, amit ezúttal a svájciak bántak. Az első harmadban a svájciak ugyan négyszer is emberhátrányban játszottak, de sem ekkor, sem pedig a második 20 percben nem kaptak gólt. A jeget végül a harmadik harmad nyolcadik percében Backlund törte meg, aki Kornwall átadását váltotta gólra. A hajrában természetesen a svájciak is lehozták kapusukat, de ez sem segített, sőt 32 másodperccel a vége előtt Backlund üres kapus gólt lőtt, így a svédek a franciák (4-0) után most a svájciak ellen is kapott gól nélkül tudtak győzni. Ezzel a sikerrel már Svédország is biztosan negyeddöntős, de még kérdés, hogy csoportja hányadik helyén jut tovább. A svédek végső helyezését a hétfőn este Kassán sorra kerül Kanada elleni találkozó fogja eldönteni.

A ma esti program a kiesés szempontjából lesz érdekes, hiszen 20.15-től kezdődően Ausztria-Lettország és Fehéroroszország-Szlovénia találkozókat rendeznek. Mivel mindhárom csapat 3-3 ponttal áll az utolsó kör előtt, így a győztesek bent maradnak, a vesztesek pedig búcsúznak a világbajnokság mezőnyétől.

megosztom