Szolnok-Ferencváros

Simon ellentétes félidőket látott, Prukner Habert dicsérte

A Ferencváros nagy küzdelemben 3-2-re legyőzte a Szolnokot a a Monicomp Liga szombati nyitómérkőzésén, de az eredményt a kapusuknak is köszönhetik a zöld-fehérek. A két szakvezető az ftc.hu-n értékelte a látottakat.

Prukner László (Ferencváros):

- Az első félidőben jól játszottunk nagy helyzeteink voltak, ezek sajnos kimaradtak. A második félidőben elveszítettük a mérkőzés ritmusát, kontrákra rendezkedtük be, de a kapussal szemben összeestünk. A Szolnok megérezte a lehetőséget, a felívelt labdákkal nagy nehézségeket okozott nekünk. Ha Justin nem véd ilyen jól, bármi lehetett volna. Ha még egyet tudtunk volna rúgni, akkor a Szolnok feladja, így viszont az utolsókig küzdöttek, ezért dicséretet érdemelnek, de az én csapatom is, mert a három pontot megszereztük.

Simon Antal (Szolnok):

- Két ellentétes félidőt láttunk, az elsőben eldőlhetett volna, a másodikban megfordulhatott volna a meccs. Nagy egyéni hibákat követtünk el, nem is láttam még olyat a futballpályákon, hogy rutinos játékosok nem tudják, hogy mit csinálnak. A Fradi nagyon bekezdett, ezért elkészültek az erejükkel, a második félidő 30. percétől a mi akaratunk érvényesült. Hazai közönség előtt jó lett volna legalább egy pontot szerezni.