NB I

Oross Vasas elleni mesterhármasával bennmaradt a Haladás

  • MTI

A Haladás hazai pályán háromgólos győzelmet aratott a Vasas felett a Monicomp Liga 27. fordulójának szombati játéknapján, ezzel szinte biztosan megmenekült a kieséstől, ugyanis három körrel a vége előtt hét ponttal előzi meg az utolsó előtti MTK-t.

A Vasas kezdett jobban, több komoly helyzetet is elpuskázott, amit a hazaiak megbüntettek és az első valamire való lehetőségüket gólra váltották, majd három perc elteltével már kettővel vezettek. A félidő hajrájára a Vasas szétesett, ekkor már a Haladás uralta a mérkőzést.
Fordulás után az angyalföldiek kitámadtak az egyenlítés reményében, a Haladás ezt kihasználva sorra vezette veszélyes támadásait. A mérkőzés végén egy újabb Oross-gólt eredményezett, így végül biztosan nyert a Haladás.


Monicomp Liga, 27. forduló:

Szombathelyi Haladás - Vasas-Híd 3-0 (2-0)

Szombathely, 5000 néző, v.: Solymosi

Haladás: Rózsa - Schimmer, Guzmics, Korolovszky (Lengyel, 8.), Tóth P. - Sluka (Nagy I. G., 60.), Rajos (Irhás, 72.), Iszlai, Halmosi - Kenesei, Oross

Vasas: Németh G. - Balog Zs., Arnaut, Gáspár, Katona - Kulcsár, Kovács G., Lisztes (Németh N., 58.), Rezes - Szilágyi (Ponczók, a szünetben), Lázok

Gólszerzők: Oross (31., 34., 90.)