Sportpolitika

Az UEFA a jelenlegi elnök Blattert támogatja

  • VNA

Európa a jelenlegi elnököt Sepp Blattert támogatja majd a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség június elsejei tisztújító kongresszusán.

Június elsején Zürichben elnökválasztást tart a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), ahol eldől, hogy a negyedik elnöki ciklusára készülő Sepp Blatter vagy pedig a kihívó, a katari Mohamed Bin Hammam vezeti-e majd a világ labdarúgását a jövőben. A lobbi harc már hetekkel ezelőtt megindult a háttérben, amely most fontos állomásáéhoz érkezett. Az UEFA Végrehajtó Bizottsága ugyanis úgy döntött, hogy egységesen a jelenlegi elnök, a 75 esztendős Blatter mögé sorakozik fel.

Az erről szóló hivatalos nyilatkozat pénteken jelent meg, amelyen az UEFA elnökének, Michel Platininek és a német szövetséget irányító Theo Zwanzigernek az aláírása is szerepel. Európa egységes állásfoglalása fontos tényező lehet Blatter kampányában, hiszen így vélhetően már 53 szavazatot a magáénak tudhat a svájci sportdiplomata. Ami persze nem biztos, hogy elég lesz a főként Ázsia és Afrika által támogatott Hammam ellen. Nem véletlen, hogy a közelmúltban mindkét elnökjelölt Dél-Amerikában kampányolt a további szavazatokért.

Az UEFA mostani állásfoglalása (amely nem kötelező érvényű a tagországokra vonatkozóan, de erős ajánlást fogalmaz meg) amúgy nem okozott nagy meglepetést, hiszen Michel Platini 2015-ben nem titkoltan szeretne indulni a FIFA elnöki posztjáért, amely Hammam mostani sikere esetén aligha lenne reális elképzelés.