NHL

A Detroit megakadályozta a söprést, a Philadelphia nem tudta

megosztom

Egy-egy mérkőzést rendeztek a Keleti és a Nyugati Főcsoportban is az NHL rájátszásának második körében péntek este, és mindkét találkozó tétja az volt, hogy az összesítésben előnyben lévő csapat ki tudja-e söpörni ellenfelét már a negyedik meccsen. Nos, a Bostonnak sikerült, a San Josénak viszont nem. Igaz, előbbi otthon, utóbbi pedig idegenben játszott.

A 2010-es playoff főcsoport-elődöntőjében a Boston 3-0-ra vezetett a Philadelphia ellen összesítésben, azonban a harmadik mérkőzésen megsérült Dave Krejci, a negyediken pedig visszatért a Flyersbe Simon Gagné, aki rögtön hosszabbításos győzelemre is vezette a csapatát. A folytatásban egy sima 4-0-val, és egy szoros 2-1-gyel illetve 4-3-mal fordított a Philadelphia. Várható volt tehát, hogy a Bruins nem veszi félvállról az idei negyedik mérkőzést annak ellenére sem, hogy már 3-0-ra vezetett összesítésben.

Tim Thomas, a Boston Bruins kapusa ünnepel csapattársai között, miután legyőzték a Philadelphia Flyerst és továbbjutottak az NHL rájátszásában 2011-ben

Így is lett, a lehető legszorosabbra húzták a védelmet a bostoniak, csak 23 kapura tartó lövést engedélyeztek, ami a Flyers leggyengébb teljesítményének számít a mostani rájátszásban. Ennek ellenére a vendégek egészen a harmadik harmad elejéig meccsben voltak. Milan Lucic góljára ugyanis Kris Versteeg válaszolt, ezzel 1-1 volt az állás a második szünetben. A záró játékrészben aztán beindult a Bruins, Boychuk gyorsan visszavette az előnyt, majd Lucic duplázott, hogy aztán a végén Marchand és Paille két üres kapus gólt is üssenek a kockáztató Flyers hálójába. A Boston 1992 után jutott újra főcsoportdöntőbe, és ezzel a keleti párharcok már véget értek, hiszen a Tampa Bay már szerdán kiszórta a Washingtont.

A Boston-Philadelphia párharcot lezáró meccs összefoglalója

A Boston fölényes győzelmének egyik kulcsfigurája az egész évben elképesztő teljesítményt nyújtó, a Philadelphia ellen összesen 149 lövésből csak 7 gólt kapó kapus, Tim Thomas volt, aki örült, hogy ezúttal pontot tudtak tenni a párharc végére.

"Játékosként frusztráló tud lenni, hogy az emberek körülötted arról beszélnek, ami tavaly történt, és ezt valahogy ki kell zárnod. Örülök, hogy most sikerült, hogy vége van, hogy letudtuk. Hiszen minél tovább tartott volna a sorozat, annál hangosabban emlegették volna az előző szezont. Azt hiszem, most kiűztük a lelkünket kínzó démonokat" - nyilatkozta a hálóőr.

A Nyugati Főcsoportban is közelinek tűnik a párharcok vége, de a San Jose nem tudta olyan gyorsan lezárni a magáét, mint a Boston vagy a Tampa, pedig a lehetőség adott volt. Többször is. A Detroit hazai jégen ugyan bő negyedóra alatt elhúzott 3-0-ra Bertuzzi technikás megoldásának és Lidström bombáinak köszönhetően, de a Sharks kemény munkával egyenlített a harmadik húsz perc elejére. A feltámadásban Ryane Clowe-nak volt a legnagyobb szerepe, a bal szélső ugyanis három gólpasszt is kiosztott.

Ezt követően is a Cápák voltak fölényben, sorra dolgozták a ki a gólhelyzeteket. Legalábbis amíg el nem fáradtak. Az utolsó öt percet ugyanis megint a Detroit uralta, és Darren Helm révén meg is szerezte a győzelmet a Red Wings, amely így a becsületét már megmentette, de a továbbjutástól még így is nagyon messze áll. Igaz, nem sokon múlott a két idegenbeli veresége a sorozat elején, úgyhogy bármi megtörténhet San Joséban vasárnap este.

A Detroit-San Jose meccs legszebb jelenetei

NHL rájátszás

megosztom