Európa Liga

Villas-Boas büszke játékosaira, Garrido szerint szépen búcsúztak

megosztom

A már portugál bajnok Porto 7-4-es összesítéssel jutott túl a Villarrealon az Európa Liga elődöntőjében, André Villas-Boas csapata egyre közelebb van a szezonvégi triplázáshoz. A fiatal tréner a spanyolországi vereség ellenére nagyon büszke csapatára, míg kollégája, Juan Carlos Garrido elismeri, hogy ellenfelük jobb volt, de örül annak, hogy hazai győzelemmel búcsúztak a sorozattól.

André Villas-Boas

A Mindössze 33 éves André Villas-Boas irányításával már bajnok a Porto, és egy csak lépésre van az Európa Liga-elsőségtől. A tréner büszkeségének adott hangot:
"Nagyon büszke vagyok a játékosaimra. Legyőztük a Villarrealt, ismét teljesítettük a kitűzött célunkat. A döntő igazi kihívás lesz számunkra. A Bragával mérkőzünk, és ne feldjük, a Liverpoolt is ők verték ki."

Juan Carlos Garrido, a Villarreal vezetőedzője elégedett csapata csütörtöki teljesítményével, de elismeri, hogy a Porto jobb volt náluk, és megérdemelten jutott a döntőbe:
"A Porto megérdemelte a győzelmet. Gratulálok nekik, remek munkát végeztek az elődöntőben. Ma jól játszottunk, és úgy érzem, szurkolóinknak is örömet okoztunk. Nagyra értékelem a támogatásukat, láttam, hogy hisznek bennünk."

Európa Liga, elődöntő, visszavágó:
Villarreal-Porto 3-2 (1-1)
Gólszerző: Cani (17.), Capdevila (75.), Rossi (80., 11-esből), illetve Hulk (40.), Falcao (48.)
Továbbjutott a Porto, 7-4-es összesítéssel.

megosztom