Kajak-kenu

Ludasi hétvégén dobogóra várja a Kozmann-Kiss párost

megosztom

A Csepeli Kajak-kenu Egyesület elnöke szerint Kozmann Györgyön meglátszik a kihagyás, de Kiss Tamással együtt az első helyért is harcban lehetnek.

Kiss és Kozmann Pekingben - Fotó: AFP

Ludasi Róbert úgy érzi, jól halad csoportja a szegedi vb-re való felkészüléssel.  Györe Attila tízszeres maratonista világbajnok kenus, Korisánszky Péter, öccse, Dávid,  valamint Kozmann György és Kiss Tamás készülnek az idei első tájékoztató versenyre.

„Úgy érzem nagyon jól haladunk, mindenki jó formában van, köszönhető ez annak is, hogy már nagyon korán, februárban vízre tudtunk szállni és megkezdeni a vízi alapozást. Korisánszky, Kiss Tomi és Kozmann Gyuri egy hónapot töltöttek el a jól megszokott edzőtáborban Dél-Afrikában, szorgosan gyűjtötték a kilométereket, majd közösen Sabaudiába utaztunk, ahol kezdetben nagyon rossz volt az idő és sokan is voltak a vízen, ezért időpontokban mindig alkalmazkodni kellett a többi egyesülethez. Aztán mire kezdtünk belerázódni az idő is megjavult és sokan haza is utaztak. Volt, hogy egyszerre 60 hajót vittek el, így már volt helyünk az edzésekre” – mondta a tréner a kajak.hu-nak.

Kozmann György a pekingi bronzérme után vonult vissza, majd most télen jelentette be visszatérését.

Gyurin látszik, hogy nagyon akar és céltudatos is. Mindent megtesz azért, hogy visszakerüljön az elitbe. A maga 33 évével nem mondanám öregnek, de ennyi kihagyás után ez meglátszik, és igenis sokat számít a helyzetben. Kiss Tamással azonban mindenféleképpen a dobogóra várom őket a hétvégi szegedi tájékoztató versenyen, de remélem akár az első helyért is küzdelemben lesznek majd. Az első verseny előtt nem tudok túl sokat mondani, hiszen nem tudom, hogy mennek a többiek, de ilyenkor minden edző azt bizonygatja, hogy most az ő tanítványán van a sor, és ez jól is van így. Ezen a versenyen most én is csak azokat indítottam, akiktől eredményeket várok majd.”

megosztom