Liverpool

Nagyon fontos, hogy ott legyünk az Európa Ligában - Carragher

Kuyt szerint véget értek a Livepool nehéz napjai

Jamie Carragher szerint létkérdés, hogy a Liverpool jövőre indulhasson a nemzetközi porondon, még akkor is, ha az csak az Európa Ligát jelenti. A középhátvéd, és Dirk Kuyt is úgy gondolja, hogy a Vörösök már túlvannak az elmúlt időszak válságán, és ez elsősorban két új igazolásuknak, Luis Suáreznek és Andy Carrollnak köszönhető.

A Liverpool jelenleg a Premier League ötödik, Európa Liga-indulást érő helyén áll, de a csak a gólkülönbsége miatt mögé szoruló Tottenham eggyel kevesebb mérkőzést játszott. Ennek ellenére Jamie Carragher, a Vörösök védője lát némi esélyt arra, hogy ők indulhatnak majd ősszel az Európa Ligában, ami szerinte fontos is lenne a csapat számára annak ellenére, hogy a szurkolók még féltik őket a kettős terheléstől.

Jamie Carragher köszönti a szurkolókat a Liverpool Blackburn elleni mérkőzésén 2010 őszén

"Tudom, hogy sokak szerint nem kellene jövőre a nemzetközi kupákban szerepelnünk, hanem építkeznünk kellene, de számomra a Liverpool egyet jelent az európai focival" - mondta az együttes helyettes kapitánya. "Erre épül az egész klub, és el is akarunk jutni a nemzetközi mezőnybe. Ha meg tudnánk nyerni a hátralévő meccseinket, jó esélyünk lenne a kvalifikációra, de persze a Tottenhamnél is nyilvánvalóan így gondolkoznak. Mindenesetre fontos lenne, hogy minél többször győzzünk, és helyreállítsuk az önbizalmunkat. Az elmúlt másfél év nem volt egyszerű számunkra, de most már egyre jobb a helyzetünk, és esélyesként futhatunk ki a mérkőzéseinkre. Ami pedig a szurkolóink félelmeit illeti: még jót is tenne a többszörös terhelés, mert többen, köztük a fiatalok is több lehetőséget kapnának. Ráadásul biztos, hogy a nyáron erősíteni fogunk a keretünkön."

Abban Dirk Kuyt, a csapat csatára is egyetért társával, hogy a közeljövő sikeresebb lesz a számukra, mint a közelmúlt volt. "Mindenki tudja, hogy voltak gondjaink az utóbbi időben, de az is látszik, hogy megváltoztak a dolgok, és ez két minőségi játékos, Suárez és Carroll érkezésének volt köszönhető. Nagyszerű, hogy a csapatunk tagjai lettek, különösen Luisszal jelent élményt együtt játszani. Mindig mozgásban van, mindig helyzetet akar teremteni, ami megkönnyíti az én dolgomat is" - nyilatkozta a holland.