Dopping

Fegyelmi eljárás Taraba ellen az Ungvári-ügy miatt

  • MTI
megosztom

Ungvári Attila doppingügye kapcsán a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) fegyelmi eljárást kezdeményez az UTE-t erősítő Taraba Sándor ellen, akinek klubja a botrány lezárultáig nem nevez cselgáncsozókat a nemzetközi versenyekre.

Ruttner György ügyvéd, az MJSZ jogi képviselője hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a szövetséget vezető Tóth László kezdeményezte az elnökség összehívását a Taraba Sándor elleni fegyelmi eljárás lefolytatására. Az ügyben az MJSZ fegyelmi bizottsága jár majd el.

"Emellett az UTE dzsúdós szakosztálya és a főszponzor közölte, hogy az eset felderítéséig nem nevezi cselgáncsozóit a nemzetközi versenyekre, és amíg nem tisztázódik a helyzet, a főszponzor felfüggeszt mindennemű támogatást is" - mondta Ruttner György.

A másfél hete az isztambuli Európa-bajnokságon 73 kg-ban helyezetlenül végzett Taraba pénteken bejelentette, hogy a nyilvánosság előtt kívánja bizonyítani ártatlanságát Ungvári Attila doppingügyében, ezért keddre sajtótájékoztatót hív össze.

"Taraba Sándor nem tartotta érdemesnek klubját és a szövetséget arra, hogy megossza velük az információit, ezért meg nem értésünket fejezzük ki, és érdeklődéssel várjuk a bejelentéseit" - tette hozzá az MJSZ-t képviselő ügyvéd. "Úgy érzem, egyre inkább tisztul a kép, fokozatosan közelebb kerülünk a megoldáshoz."

A szintén 73 kg-os Ungvári Attilának januárban a bakui Világkupán, majd februárban a budapesti Hungária Kupán - utóbbin aranyérmet nyert - adott mintájában találtak az ellenőrök doppinglistás anyagokat. A B próbát Ungvári egy bécsi laborban végeztette el, az eredmény azonban megegyezett az A teszttel. Ezután bátyjával, Miklóssal és edzőjükkel, Bíró Tamással együtt önkéntesen hazugságvizsgálatnak vetette alá magát, amely az ártatlanságát támasztotta alá.

"Álláspontunk szerint Ungvári Attila nem elkövető, hanem sértett, miután tudtán kívül került a szervezetébe a tiltott szer" - hangsúlyozta ismét Ruttner György. "Alapos a gyanú, hogy valaki szándékosan csempészte a frissítőjébe a doppingszert, és tudomásom szerint magyar rivalizálás állhat az ügy hátterében. Ungvári Attila áldozat egy olyan bűncselekményben, amelyet mások követtek el az ő kárára."

Az ügyben a nemzetközi szövetség (IJF) a folyamatban lévő rendőrségi büntetőeljárás eredményének ismeretében hoz majd ítéletet.

megosztom