Bajnokok Ligája

A Mottát tavaly kiállító bíró fúj kedden Barcelonában

Az UEFA a belga Franck de Bleeckerét jelölte ki a Barcelona-Real Madrid Bajnokok Ligája mérkőzés játékvezetőjének.

Franck de Bleeckere a 2010-es labdarúgó-világbajnokságon Dél-Afrikában

Nem biztos, hogy José Mourinho elégedett lesz a bíróküldéssel, hiszen de Bleeckere tavaly a Barca-Inter meccsen bíráskodott, és kiállította Thiago Mottát, miután Sergio Busquets eljátszotta, hogy az azóta olasz válogatottá avanzsált brazil születésű középpályás szándékosan arcon ütötte.

Az akkor még az Internél dolgozó Mourinho már a keddi mérkőzésen tevékenykedő Wolfgang Starkkal is elégedetlen volt, miután a német játékvezető 0-0-s állásnál kiállította a Dani Alves felé nyújtott lábbal talpaló mozdulatot tevő Pepét, és ezt követően a Barcelona két gólt lőve nyert idegenben.

A Manchester United-Schalke találkozón a Real-edzőhöz hasonlóan portugál Pedro Proenca fújja majd a sípot, akivel kapcsolatban elterjedt, hogy eredtileg ő vezette volna a Real Madrid-Barcelona mérkőzést, de végül a katalánok nyomására lecserélték Starkra.