Jégkorong-vb

A címvédő győzelemmel kezdett - videó

  • VNA
megosztom

A címvédő cseh válogatott Lettország ellen győzött a Szlovákiában zajló jégkorong világbajnokságon, a svédek viszont meglepetésre kikaptak Norvégiától.

A Szlovákiában zajló jégkorong világbajnokság második napjának esti programjában a „D”-csoportban a címvédő csehek is bemutatkoztak, akik Pozsonyban Lettország ellen győztek 4-2-re. Nem volt azonban annyira könnyű ez a mérkőzés Jagrék számára, hiszen a lettek az első harmad közepén és a második elején is vezettek. A csehek azonban előbb Rolinek, majd Elisat góljával egyenlítettek, az utolsó harmadban pedig Havlat és Cervenka góljaival végül megnyerték a mérkőzést. A 9200 néző előtt rendezett mérkőzésen a lettek remekül helytálltak, hiszen 24 alkalommal lőttek kapura (a csehek 30-szor) és közel álltak a pontszerzéshez is. A találkozó érdekessége volt, hogy a csehek sokáig csupán öt védőt cserélgethettek a jégen, mert az első harmadban Radek Martinek egy ütközés során megsérült.

A „C”-csoportban viszont meglepetés született, hiszen a torna egyik (örök) esélyesének tartott svéd válogatott szétlövéssel kikapott Norvégiától. A svéd csapat hiába vezetett 1-0-ra, sőt később 3-1-re és 4-3-ra is, a norvégok mindannyiszor egyenlítettek. Ezúttal mindkét oldalon meghatározó volt az emberelőnyös játék, hiszen a svédek kétszer, a norvégok pedig háromszor is előnyből találtak be az ellenfélnek. A hosszabbításban nem született gól (a norvégok kivédekeztek egy emberhátrányt is), így jöhetett a szétlövés, ahol a svédektől senki sem tudott betalálni, a túloldalon viszont ketten is, így Norvégia végül 5-4-es sikerével két pontot gyűjtött, a svédeknek pedig meglepetésre csak egy jutott. A két északi válogatott 1950-ben találkozott először egymással, azóta Norvégia sohasem tudott győzni. A svédek felnőtt világbajnokságon tizenegyszer, olimpián kétszer, U20-as vb-n ötször és még az U18-as világbajnokságon is háromszor győzték le Norvégiát. Az eddigi egyetlen norvég pontszerzés 1994-ben történt, amikor az olaszországi világbajnokság nyitó napján a két csapat döntetlent játszott egymással.

megosztom