Atlétika

A 400 méter olimpiai bajnoka még bízik a címvédésben

  • DA

A 400 méteres férfi síkfutás pekingi olimpiai bajnoka, az amerikai LaShawn Merritt 2009 októbere és januárja között három pozitív doppingtesztet is produkált, amiatt 21 hónapos felfüggesztéssel sújtották. Bár az érvényben lévő szabályok szerint a londoni olimpián nem indulhat, az atléta bízik benne, hogy az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának (USOC) petíciója sikerrel jár ügyében a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS).

Az USOC nemrég petíciót nyújtott be a Sportdöntőbírósághoz, a szervezet a doppingoláson ért sportolók olimpiai részvételét szeretné kiharcolni. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jelenleg hatályos szabálya szerint az a versenyző, akire hat hónapnál hosszabb eltiltást szabnak ki, nem vehet részt a soron következő olimpián. Merrit büntetése idén júliusban telik le, és mivel az ő 21 hónapja többszöröse a féléves határnak, nem állhat rajthoz Londonban. Az USOC most jogi úton próbál engedményeket kicsikarni.

Az egyéniben 400 méteren egyszeres világ- és olimpiai bajnok, az amerikai 4x100-as váltóval kétszeres világbajnok, olimpiai aranyérmes Merritt recept nélkül kapható potencianövelővel akadt fenn a doppingteszten, háromszor is.

"Nagyon nehezen tudom feldolgozni, hogy egy olyan szerrel buktam meg, amit személyes okokból használtam. Remélem, hogy a szponzoraim, a családom, a barátaim és a sportág is megbocsát nekem ezért a bolond, éretlen és öncélú hibáért. Akármilyen büntetést is kapok a tettemért, az nem fogja felülmúlni azt a szégyent és megalázottságot, amit érzek" - nyilatkozta a futó az ügy kirobbanása után.

LaShawn Merritt a 2009-es berlini világbajnokságon, a 400 méteres síkfutásban aratott győzelme után

A NOB saját hatáskörében felmentést adhat, szintén amerikai Jessica Hardy például - akit 2008-ban egy évre eltiltottak - is így lehet ott Londonban, igaz, a szervezet indoklása szerint az úszónő esete különleges besorolás alá esik, eredeti, kétéves eltiltásának fellebbezése során bebizonyította, hogy egy olyan táplálék-kiegészítővel került klenbuterol a szervezetébe, melynek tisztaságáról a gyártó írásos igazolást adott neki, és később derült csak ki, hogy tiltott anyagot is tartalmazott.

A 24. évét június 27-én betöltő atléta esetével - és világszerte több más sportolóval, köztük a magyar Kiss Balázzsal és Szepesi Nikolettel - kapcsolatban januárban a NOB megerősítette, hogy nem állhatnak rajthoz Londonban. Merrittet az Amerikai Választott Bíróságok Szervezete (AAA) tiltotta el, amely utóbb jelezte a NOB-nak, hogy annak szabályai ellentétesek a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kódexével, és mivel a NOB aláírta a kódexet, nem tilthatja el Merrittet a szerepléstől. Thomas Bach, a NOB alelnöke akkor azt nyilatkozta, hogy a NOB-nak jogában áll meghatározni az indulás feltételeit.

Scott Blackmun, az USOC vezérigazgatója szerint a vitatott helyzetben a CAS-nak kell kimondania a végső szót, ezért fordultak beadvánnyal a lausanne-i székhelyű bírósághoz.