Legendák

110 éve született Orth György

Művész volt a pályán, tanító a kispadon

  • Göbölyös János
megosztom

Félve írom le, de bátran vállalom: ha húsz-harminc évvel később születik, akkor most a leghíresebb magyar titulus hallatán nem csak Puskás Ferenc neve jutna eszünkbe. Orth György korának kimagaslóan legjobb futballistája volt, briliáns játékát, szakmai tudását külföldön is elismerték, s ha 24 évesen egy súlyos sérülés miatt nem törik meg pályafutása, a világ valaha élt legnagyobb labdarúgói között emlegetnénk. Karrierje mégsem nevezhető csonkának, amiről játékosként lemaradt, azt edzőként pótolta.

A grund királya

Orth György 1901. április 30-án Angyalföldön született, családja szegénységben élt, mosónőként dolgozó édesanyja egyedül nevelte. Ebből a helyzetből az egyik kitörési pont mi más is lehetett volna, mint a futball, amihez akkortájt nem kellett más, mint egy labda meg egy Orth György (1901-1961)
labdarúgó, edző

Csapatai játékosként:
Terézvárosi SK 1914-1915
Vasas SC 1915-1916
MTK 1917-1923
First Vienna 1923
MTK 1923-1928
Budai 33 1929-1932
Bocskai FC 1932
AS Messina 1932-1933
FC Nürnberg 1937-1938
Utolsó három klubjában játékos-edzőként szerepelt.
grund. Utóbbiból volt választék bőven, szinte minden utca, telep, kerület működtetett egy-egy ,,mezítlábas akadémiát”, ahonnan tehetségek sora árasztotta el a nagy klubokat. Meg a kicsiket is, mint például a Terézvárosi SK-t, amelyet Steiner úr, az Aradi utcai kávémérés tulajdonosa vett védőszárnya alá. A TSK elődje SKI (Sport Kedvelő Ifjak) néven szerzett hírnevet a városban, az alakulat alapítója pedig a 10 éves Orth Gyurika volt, akit már akkor csodáltak zsenialitása miatt. A mecénás tejeskávéval és kaláccsal premizálta csapatát, olykor pedig meccsbelépővel honorálta a győzelmeket. A legnagyobb sikert egy díjmérkőzésen aratta az együttes, a 3-3-as döntetlen után az ellenfél kifejezett kérésére a jutalmat - egy igazi bőrlabdát - a terézvárosiak kapták. Orth remek játékkal és mesterhármassal igazolta tehetségét, amit 14 évesen már az Erzsébetvárosi Atlétikai Club középcsatáraként kamatoztatott. Az EAC kiváló edzőpartnere volt az olyan  nagycsapatoknak, mint például az MTK. Egy ilyen barátságos mérkőzés alkalmával Brüll Alfréd klubelnöknek is feltűnt a kortársainál termetesebb és ügyesebb Orth játéka, fel is jegyezte magának a fiú nevét. Pechjére Reiner Sándor, a Vasas intézője is ott volt a pálya szélén, s mivel ő már korábban ismerte a srácot, nem írogatott, nem taktikázott, a komplett EAC-ot átigazolta Angyalföldre. Gyuri szinte meg sem melegedett a Fáy utcában, amikor kiemelték társai közül, és 15 évesen bemutatkozhatott a felnőtt csapatban. A szíve azonban visszahúzta grundbéli társai közé, s hogy a célját elérje, az első mérkőzésén kiállíttatta magát. Az öltözőben az ifisták közrefogták, megkérdezték tőle, miért tette ezt, mire ő így válaszolt: ,,Fiúk, megmutattam, hogy nélkületek nem játszom, nem hagylak el titeket”.

Zsenialitás és intelligencia

A gyerekes romantika ellenére nem volt visszaút, végérvényesen az első csapat keretéhez került, de mielőtt gyökeret vert volna a Vasasban, ismét feltűnt az MTK. Brüll Alfréd nem tágított, a teljes vezérkarral együtt kilátogatott egy edzőmeccsre, és ez az esemény kulcsfontosságú volt Orth pályafutásában. A találkozót követő megbeszélés után Reiner odament hozzá, és kissé szomorkásan annyit mondott a srácnak: ,,Gyurikám, holnaptól kezdve az MTK-ban játszol. Beláttam, hogy jövődet ebben a nagy klubban biztosíthatod”. Az üzletnek mindenki örült, a Vasas kapott egy garnitúra szerelést, és mivel pályagondokkal küzdött, az átigazolás fejében az MTK megengedte, hogy a Hungária körúton játszhassa bajnoki meccseit. A váltással teljesült Orth egyik álma is, új csapatában Molnár György mellett futballozhatott, akinek rajongott a játékáért.

A család is jól járt, az első világháború megpróbáltatásai során felért egy főnyereménnyel az MTK által rendszeresen küldött liszt, cukor és szén.Orth György

Orth nem csak futballtudásával, hanem intelligenciájával is kitűnt társai közül. Őszinteségével, olvasmányaiból vett aforizmáival, jó kedélyével és alázatával lenyűgözte a környezetét. Kitűnő tanuló volt, érettségijére készülve már angolul és németül is jól beszélt, később hat nyelven folytatott levelezéseket.

Zsenialitása a Hungária körúton teljesedett ki. A kék-fehérek játékosaként sorozatban nyolcszor nyert bajnokságot (1917-24), háromszor volt gólkirály (1920-ban 28, 1921-ben 21, 1922-ben 26 találattal), az év labdarúgójává választották (1918). Az 1924-25-ös szezonban játszott azon az örökrangadón, amelyet 11-2-re nyert meg az MTK (a mai napig ez Ferencváros legnagyobb arányú veresége), és egymaga öt gólt szerzett.

Magas termetével, arányos testalkatával kitűnt a mezőnyből, mindkét lábbal és fejjel is remekül bánt a labdával. Technikai képzettsége, elegáns játékstílusa, taktikai érzéke karmesteri erényekkel párosult. Lassú, elegáns cselekből pillanatok alatt fel tudott gyorsulni, kiismerhetetlenül trükközött, nagy erővel lőtt, gólveszélyes volt, de ha kellett, remekül hozta helyzetbe társait is. A szurkolók rajongtak érte, más klubok drukkerei is elismerték, amit sportszerű játékának is köszönhetett, szándékosan soha nem követett el szabálytalanságot. ,,Amit ő produkál, az már nem játék, hanem művészet" - mondta róla Schönecker, a Rapid vezetője egy mérkőzés után, melyet a kék-fehérek 5-1-re megnyertek Orth triplájával.

Lelki trauma Párizsban

A válogatottban 1917. november 4-én Ausztria ellen 16 évesen debütált, 32 mérkőzésen 13-szor volt eredményes. Univerzális futballista volt, a nemzeti csapatban hátvédként és csatárként is szerepelt, sőt olyan is előfordult, hogy a sérült Zsák kapust is helyettesítette. Legszívesebben bal fedezetet játszott, de maximálisan alárendelte magát a csapatérdeknek, mindig ott futballozott, ahová állították. Vele kapcsolatban többször felmerült a kérdés, hogy egy futballista vajon tud-e minden poszton a legmagasabb szinten játszani. Kis Gyula szövetségi kapitánynak határozott véleménye volt erről: ,,Mindent tud! Még nem volt magyar játékos, aki így tudott volna futballozni! Nemcsak csatár, mint Schaffer vagy Schlosser, hanem ragyogó hátvéd is, jobb, mint Feldmann, és ha kell, fedezet is, jobb, mint Blum”.

A párizsi olimpia lelkileg kissé megviselte Orthot. Az Egyiptomtól elszenvedett kínos vereség (0-3) után az addig ünnepelt játékosokat szétszedte a sajtó. Arról azonban sehol nem lehetett olvasni, hogy az MLSZ vezetősége nem engedte hálókocsiban utazni a csapatot, a labdarúgók ehelyett fapados vagonban zötykölődtek, Párizsban pedig egy harmadosztályú panzióban laktak, ahol szekrény sem volt a szobákban, előfordult, hogy ketten aludtak egy ágyon. Az étkezések után éhesek maradtak, miközben a vezetők a legdrágább szállodákban laktak és mulattak. Orth hamar túltette magát a csalódáson, pályafutása csúcsán volt, amikor elérkezett számára a ,,végzet”.

Brutális belépő Bécsben

1925 szeptemberében az MTK Bécsben az Amateure csapatával játszott barátságos mérkőzést. A második félidő 35. percében 2-2 volt az állás, Orth elkápráztatta az osztrák szakembereket is. És akkor érkezett Tandler, az ellenfél durvaságáról hírhedt balhátvédje, aki valósággal szétrúgta a magyar csatár támaszkodó lábát. A meccs félbeszakadt, az MTK játékosai közül többen a földön fekve zokogtak. Orth később így kommentálta az esetet: ,,Fordulásból, kapásból akartam lőni a labdát ballal, amikor Tandler nagy erővel beletalpalt a támaszkodó lábamba, a térdemnél talált el. Égő fájdalmat éreztem, a többire nem emlékszem…”. A diagnózis: szilánkos törés, deformált térd, teljes térdficam, tokszalagszakadás.
A bécsi gyorsvonattal hazaérkező csapatot akkora tömeg fogadta a Keleti pályaudvaron, mint amikor Orth valamelyik győztes mérkőzéséről érkezett vissza a válogatottal. Az egyik első osztályú fülkében feküdt, plédekkel letakarva. A mentők emelték ki a kocsiból és vitték azonnal kórházba.

Orth felépült ugyan a sérüléséből, a válogatottba is visszatért, de már nem volt a régi. Az 1927-es magyar-francia mérkőzésen ugyan még brillírozott, vezérletével 13-1-re nyert a magyar csapat, ám ezután úgy döntött, visszavonul.

Itthon nem kellett, külföldön csodát műveltOrth György

Játékvezető szeretett volna lenni, de mivel elutasították, elfogadta a Budai 33 felkérését, megpróbálkozott a játékkal, ám 29 évesen belátta: nem megy tovább. A futballtól azonban nem szakadt el, sőt, kivételes edzői pályafutás vette kezdetét. Hogy miért nem Magyarországon, az nem csak a közvélemény, hanem Orth számára is érthetetlen volt: ,,Én nem tréner akartam itthon lenni, hanem futballtanító… de… idehaza nincs szükség rám...”, jegyezte meg akkor csalódottan. Miután sem klubja, sem pedig a szövetség nem tartott igényt a munkájára, elindult világhódító útjára.

Az első állomás Dél-Amerika volt, ahová később többször visszahívták. A korabeli sajtó így számolt be az érkezéséről:
,,Orth György, a chilei kormány tisztviselője, átvette hivatalát és működése elé egész Chile nagy várakozással tekint. Közel négyheti tengeri út után az Orcoma hajón érkezett a legnagyobb magyar futballista Valparaisoba, és azonnal folytatta útját Santiagóba, ahol Kolbach kapitány, testnevelési vezérigazgató fogadta. Orth hosszasan tanácskozott a kapitánnyal, majd bemutatkozó látogatást tett a futballszövetség elnökénél is. Mindenütt a legszívélyesebb Csapatai edzőként:

Chile                                 1930-1932
Aquila Russi                     1933-1934
SC Pisa                            1934-1935
Genoa                               1935-1936
Olympique de Paris          1936-1937
FC Metz                            1938
AC Catania                       1939-1940
AC Savona                       1940-1942
Chile                                 1942-1944
San Lorenzo de Almagro 1944-1945
Deportivo Guadalajara     1945-1946
Mexikó                              1946-1948
Chile                                 1948-1949
Boca Juniors                    1949-1950
Chile                                 1950-1954
Kolumbia                          1954-1956
Peru                                  1956-1960
Sporting Lisszabon          1961
FC Porto                          1961-1962
fogadtatásban volt része. Az egyik santiagói spanyol lap tudósítója meginterjúvolta Orthot, aki jövendő terveiről így nyilatkozott: «Nemrégen érkeztem Chilébe, de az eddig szerzett információk alapján máris joggal remélem, hogy sokat tehetek a chilei labdarúgás érdekében. Mielőtt a tulajdonképpeni munkához hozzáfognék, természetesen meg kell ismernem a chileiek pszichológiáját. Ezért egyelőre tanulmányozni fogom a szövetség által kijelölt játékosok technikáját, testi erejüket, szokásiakat, hogy ezek figyelembevételével állapítsam meg a trenírozás rendszerét. Remélem, hogy megfelelő tanulmányok után megteremthetem a futball chilei iskoláját, amely természetesen elsősorban az itteni játékosok temperamentumához fog igazodni»”.

Orth - a hírekkel ellentétben - nem a futballszövetség trénere volt Chilében, hanem a chilei kormány alkalmazottja és a testnevelési tanácshoz volt beosztva, mint labdarúgást oktató tanár. A bemutatkozás fényesre sikeredett, Chile válogatottjával az 5. helyet szerezte meg az 1930-as világbajnokságon, majd Peruval csodákat művelt, 1957-ben a válogatott az ő irányítása alatt győzte le először Argentínát, két évre rá pedig Angliát. Dolgozott Olaszországban, Franciaországban Argentínában, a mexikói és a kolumbiai válogatottat is irányította, Chilébe pedig háromszor is visszatért. A világutazó edző 1961-ben, 60 évesen lett a Porto edzője. Hazatérését tervezte, de erre már nem került sor: 1962. január 11-én szívrohamban elhunyt.

Mint az élet oly sok területén, a labdarúgásban is zseniális honfitársainktól tanulhatott a világ. A kivételes tehetséggel megáldott Orth Györgyöt játékosként imádták Magyarországon, aztán három évtizedig külföldön kellett(…) oktatnia a futballt. Hogy itthon nem tehette, az több, mint hiba - bűn. Az ő esete tökéletesen beleillik abba a képbe, ami az elmúlt évszázadban többször visszaköszönt. Nem csak a labdarúgás, hanem az élet más területén is…

(Az idézetek Fekete Pál: Orth és társai című könyvéből származnak)

megosztom