Sikerkovács

A Villas-Boas effektus, avagy a Porto-titok

  • Kele János
megosztom

Csütörtökön este, a Villarreal felett aratott 5-1-es sikernek köszönhetően alighanem bejutott az Európa Liga fináléjába az FC Porto együttese - nem csekély eredmény ez egy olyan együttestől, amely tavaly még hazája pontvadászatában is csak harmadik lett. A portugál csapat sikereinek kovácsa nem más, mint az új Mourinhóként is emlegetett André Villas-Boas.

André Villas-Boas az FC Porto vezetőedzője a Villarreal elleni Európa Liga-elődöntőn
Kézenfekvő lenne rávágni, hogy José Mourinho legjobb tanítványa - no de ennél azért vitathatatlanul többet érdemel a legfiatalabb edzőgeneráció jeles képviselője. Szinte hihetetlen, de még mindig csak 33 éves a portugál mester, miközben már több mint öt esztendeje a legnagyobb kluboknál teljesít szolgálatot. Eleinte persze mindössze egy mezei edző volt a nagy Mourinho mellett, később az első számú segítője lett; majd befutott egy ajánlat 2009-ben az Académica Coimbra csapatától, Villas-Boas útjai pedig elváltak a portugál zsenijétől.

Karrierje ezután valósággal robbanásszerű fejlődésnek indult: előbb a tökutolsó Académicát tartotta bent simán (11. hely a bajnokságban), majd szinte azon nyomban le is szerződtette őt a 2009-2010-es szezonban hatalmasat bukó Porto. Villas-Boas tehát visszatért a korábbi sikerek színhelyére - ám ekkor valószínűleg még ő maga sem gondolta, hogy addig soha nem látott győzelmi sorozat veszi majd kezdetét.

Most ugyanis, alig egy évvel később ott tartunk, hogy a fél világ a fiatal edzőzsenit rajongja körül, s olyan csapatok könyörögnek szinte szó szerint az aláírásáért, mint a Roma, az Inter, a Liverpool és a Juventus. Persze, ha végigfutjuk az idén elért eredményeit, akkor korántsem meglepő a kissé felfokozott érdeklődés… A Porto ugyanis jószerével még veretlen idén, a bajnokságban kettő kivételével minden meccsüket megnyerték, már réges-régen bebiztosították a bajnoki a címüket is - és az Európa Ligában is becsülettel kaszabolták az útjukba kerülő ellenfeleket, a Villareal elleni 5-1-es elődöntőbeli győzelemmel pedig már fél lábbal a sorozat döntőjében érezheti magát a gárda. A történeti hűség kedvéért azért illik megemlíteni azt is, hogy két vereséget már begyűjtött idén a portói gárda: egyet a hazai Ligakupában, egyet pedig az ősi rivális Benfica ellenében a Portugál Kupában.

No, de vajon mi lehet a csapat és az edző titka? Hiszen a Porto tavaly csak szenvedett a bajnokságban, még a BL-be sem tudta kvalifikálni magát - miközben a játéka is hagyott némi kívánnivalót maga után. A játékoskeret szinte alig változott a nyáron, kardinális erősítésről tehát egyáltalán nem beszélhetünk; egyértelmű hát, hogy a kispadon végbement cserét kell a jelentős teljesítményjavulás kulcsaként értékelnünk.

Villas-Boas tehát jött, látott és győzött - nem csak a Villarreal ellenében. Voltaképpen forradalmasította a Porto játékát, sikeresen ötvözte a mourinhói hagyományokat, a játékoskeret alapvető képességeiből származtatott stílusjegyekkel. Pedig nem különösebben bonyolult a taktikája. A Mourinhóval a Chelsea-nél unalomig játszott 4-3-3-at preferálja, amelyben a kulcs a betonkemény védelem, a tökéletes középpályás-összhang és a kiismerhetetlen támadótrió, csúcsán egy könyörtelen centerrel. A védelem elképesztően masszív (ide érkezett egy kulcsigazolás a nyáron Otamendi személyében), a középpályán Moutinho és a szenzációs Guarín osztogat, mögöttük pedig Fernando takarít - elöl pedig Rodríguez és Hulk hathatós támogatása mellett a kolumbiai Falcao valósággal ipari mennyiségben termeli a gólokat. A Villarreal ellen négyet is magára vállalt a nem éppen szerény termésből…

A szélsőhátvédeket kell még kiemelnünk a szisztémából, hiszen az ő játékuk alapjában véve meghatározza egy Porto-mérkőzés képét: a Villarreal ellen például Sapuranu és Pereira gyakran annyira a támadójátékra helyezték a hangsúlyt, hogy a középpályásoknál is közelebb merészkedtek a kapuhoz. Természetesen nem véletlenül tették mindezt: a spanyolok klasszikus 4-2-2-2-je szinte ordított két támadó felfogású szélsőhátvéd után…

Mindez azt is rendkívül jól modellezi, hogy Villas-Boas nem pusztán egy kitűnő alaptaktikának és néhány pazar formában játszó kulcsembernek köszönheti a sikereit - bizony kőkemény munkával, és precíz taktikai felkészüléssel éri el pazarabbnál pazarabb eredményeit. Ha kell, mérkőzés közben változtat, ha kell meglepőt húz, ha pedig éppen arra van szükség, hogy kíméletlenül kihasználja az ellenfél edzője által felkínált ziccereket, akkor az is könnyedén megy neki.

És, hogy túlzottan hasonlítana Mourinhóra a stílusa? Én magam nem igazán veszem észre rajta ezt. Edzői filozófiája kétségtelenül mutat hasonlóságot a nagy elődével, motivátorként is elérheti egyszer a nagy José szintjét (egészen jó úton halad efelé) - ám a színpadi jellegű show-műsor most még hiányzik a kelléktárából. Meglehet ez nem is olyan hatalmas probléma…

Érdekes pontja volt a Villareal elleni Európa Liga-mérkőzésnek Fernando, a Porto középpályása: a védekezésben jeleskedő fedezetnek kellett ugyanis kikapcsolnia a játékból Nilmart, a vendégek legjobbját, amolyan másodállásban pedig a támadásokat is segítenie kellett egy fénykorában lévő Pirlóhoz hasonlító irányítóként. Fernando egyébként remekül megoldotta a feladatát, holott támadásban többnyire 3-4-3-ba ment át az együttes (a már említett felfutó szélsőhátvédeknek köszönhetően), és teljesítményének értékét csak növeli, hogy a mérkőzés nagy részét már egy sárga lappal a zsebében játszotta végig. Mégis, volt elég játékintelligneciája ahhoz, hogy ilyen hendikep mellett is meg tudja oldani a feladatát - elég éles volt a kontraszt közte és a szerda este látott Pepe között…

megosztom