Bundesliga előzetes

A Dortmund két lépésre a bajnoki címtől

Bár az előző fordulóban a Leverkusen öt pontra csökkentette hátrányát a Borussia Dortmund mögött, Jürgen Klopp csapata mégis karnyújtásnyira van a Bundesliga bajnoki címétől, mivel már csak három mérkőzést bonyolítanak a szezonban. A listavezető a 32. fordulóban a Nürnberg legyőzésével végleg megnyerheti a salátástálat, ha a legfőbb riválisuk, a Bayer nem nyer a Köln otthonában. Hajnal Tamásék a Hoffenheim ellen lépnek pályára, a Bayern München pedig a Schalkét látja vendégül.

Werder Bremen-Wolfsburg
péntek 20:30 (Eurosport 2) hatharom-tipp: X
A szokásoktól eltérően pénteken nem egy, hanem két mérkőzéssel kezdődik a Bundesliga 32. fordulója. Ezek közül is a brémaiak Wolfsburg elleni összecsapása ígérkezik izgalmasabbnak. A hazaiak a gyalázatos őszi szezon után a második "félidőben" már rendre hozták a hazai mérkőzéseiket. A Werder a 11. helyen van, ráadásul nyolcmeccses veretlenségi szériát folytathat, persze az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy ezeken a meccseken mindössze 14 pontot gyűjtöttek (3 győzelem, 5 döntetlen). Felix Magathék az előző fordulóban 4-1-es győzelmet arattak a Köln elleni, ami két pontra csökkentette hátrányukat a (az utolsó bennmaradó helyen lévő) Frankfurt mögött. Pénteki ellenfelük azonban a fejébe vette, hogy elmozdul a kiesést jelentő 16. helyről így a hazai pálya ellenére borzasztó nehéz dolguk lesz Thomas Schaaf legénységének.

A dortmundiak a Mönchengladbach elleni vereség után - Fotó: AFP

Borussia Dortmund-Nürnberg
szombat 15:30 (Eurosport 2) hatharom-tipp: 1
A statisztikák mindenképpen a hazaiak győzelmét vetíti előre, hiszen a Borussia az utóbbi 14 mérkőzésen nem talált legyőzőre a Signal Iduna Parkban (10 győzelem, 4 döntetlen). Ráadásul a szurkolók is hozzáteszik a magukét, hogy az egykori Westfallen Stadion közelít a bevehetetlenhez, mivel a legmagasabb átlagos nézőszámot produkálják Dortmundban. Az előző fordulóban meglepetésre kikaptak a Mönchengladbachtól, így előnyük öt pontra olvadt a második helyezett Leverkusen előtt, de a bajnoki mérkőzések száma is háromra csökkent. A 6. helyezett Nürnberg gólnélküli döntetlent játszott a Mainz ellen, de a fogadóirodák oddsai szerint Dortmundban már a döntetlen is bravúros eredménynek számítana tőlük. A hazai csapat egy esetleges győzelemmel rendkívül közel kerülhet ahhoz, hogy lezárja az idei bajnokságot és 2002 után ismét megnyerje a Bundesligát.

Köln-Bayer Leverkusen
szombat 15:30
hatharom-tipp: 2
Két teljesen ellentétes hangulatban és formában lévő együttes csap össze Kölnben. A hazaiak az utóbbi időben a kiesés szélén táncoltak, ráadásul a múlt heti, Wolfsburg elleni zakó sem lendített Wolker Finke társulatának önbizalmán, a gyógyszergyáriak ellenben sikerrel teljesítették a Hoffenheim elleni találkozót. A sportigazgatóból avanzsált edző a megfenyegetett Frank Schaefertől vette át a Köln irányítását. Ettől függetlenül Jupp Heynckes klubja sem lehet nyugodt, hiszen számukra kötelező a győzelem, hogy a matematikai esélyük megmaradjon a bajnoki cím elnyerésére. Tranquillo Barnetta sérülés miatt nem léphet pályára a vendégek oldalán, de ez sem lehet kifogás, hiszen bármilyen győzelemtől különböző eredmény végzetes lehet.

Bayern München-Schalke
szombat 18:30 (Eurosport 2) hatharom-tipp: 1
A bajorok maguknak tették nehézzé az idény hajráját, mivel az előző fordulóban nem tudták legyőzni (1-1) a Frankfurtot, így a Hannover visszakerült a Bajnokok Ligája-selejtezőt érő 3. pozícióba. A müncheni játékosok közül Arjen Robben már  hangoztatta, hogy számára az Európa Liga nem kihívás, de a vezetőség is hatalmas kudarcként élné meg, ha csapatuk nem a legrangosabb európai kupasorozatban venne részt a következő szezonban, így a Schalke elleni győzelem hihetetlenül fontossá vált. A bajnoki 10. helyen álló gelsenkircheniek 2-0-ra kikaptak a Bajnokok Ligája elődöntőjének első találkozóján a Manchester Unitedtől, így nem biztos, hogy a kékek rá tudnak hangolódni a szombati mérkőzésre. Manuel Neuer, a Schalke kapusa, akit még Sir Alex Ferguson is agyondícsért, a szezon végéig lezárta az átigazolása körülötti kérdéseket (épp a soros ellenfélnél emlegetik legtöbbet a nevét). A Hannover a Mönchengladbach ellen játszik, így München nem veszíthet pontot hazai pályán, emellett a bajnoki 2-0-s vereség és a Német Kupából való kiesés után van is miért visszavágnia Raúléknak.

Hoffenheim-Stuttgart
szombat 15:30
hatharom-tipp: X
Hajnal Tamásék a pályán egyre jobb formát mutatnak (amiben nagyban közrejátszik a magyar középpályás érkezése), eltávolodtak a kiesőzónától, mégsem lehet maradéktalanul elégedett Bruno Labbadia vezetőedző. Erre remek példával szolgált a csütörtöki edzésen történt incidens, amikor két játékos összeverekedett. Mindenképpen rendet kell tenni a fejekben, mivel a négy pont azért még nem életbiztosítás (ennyi egység választja el őket a kiesőhelytől) három körrel a szezon vége előtt. A 9. helyezett Hoffenheim ráadásul nem adja majd ingyen a győzelmet a 32. fordulóban, Marco Pezzaiuoli együttese pontjaik nagy részét hazai környezetben szerezték.

További mérkőzések:

Kaiserslautern-St. Pauli
péntek 20.30 (Eurosport 2)
hatharom-tipp: 1

Mainz-Eintracht Frankfurt
szombat 15:30
hatharom-tipp: 1

Hannover-Mönchengaldbach
szombat 15:30
hatharom-tipp: 1

Hamburg-Freiburg
szombat 15:30
hatharom-tipp: X

 

 

 

 

 


Tabella