Bundesliga

Verekedés a Stuttgart edzésén - fotók

  • VNA
megosztom

Bár a csapat távolodik a kieső zónától, úgy tűnik, hogy még sincsen nyugalom a Bundesligában szereplő VfB Stuttgartnál.

A stuttgarti játékosok összeverekedtek az edzésen
Az utóbbi időszakban (főleg a magyar válogatott Hajnal Tamás téli érkezése után) egyre jobban szerepel a Bundesligában a VfB Stuttgart csapata, amely sorozatos győzelmeivel most már a bajnokság 13. helyére jött fel és egyre inkább távolodik a kieső zónától. Az osztályozós helyen álló Wolfsburg csapatától jelenleg már négypontnyi távolságra lévő együttes edzésén azonban így sem uralkodik nyugalom. A stuttgartiak szerdai tréningjén ugyanis Artur Boka „bebőrözte” a román Ciprian Maricát, aki ettől begőzölt és hátulról csúnyán odacsúszott az elefántcsontparti játékos lábára.

A lenti fotókon is látható jelenetsor ezt követően úgy folytatódott, hogy Boka felugorva ököllel ment neki Maricának. A román játékos sem volt rest, torkon ragadta csapattársát, majd térddel a gyomrát célozta meg. A további bonyodalmakat a csapattársak akadályozták meg, akik szétválasztották a feleket. „Egy bizonyos alapvető agresszivitásra szükség van a labdarúgásban, de ami itt történt, az már sok volt a jóból” - mondta a Bild című német újságnak Fredi Bobic, a stuttgartiak egykori játékosa, jelenleg sportigazgatója.

megosztom