Európa Liga

A Porto szinte továbbjutott, a Benfica még csak előnyben van

Portóban a Villarreal szerzett vezetést, de Falcao négy góllal vezette diadalra a hazaiakat

A Porto elsősorban Falcao nagyszerű második félideji játékának köszönhetően fölényesen nyert az első játékrészben még vezetést szerző Villarreal ellen, így már továbbjutónak tekinthető. A Benfica ugyan uralta a Braga elleni mérkőzését, de csak minimális előnyt tudott szerezni, ráadásul gólt is kapott hazai pályán. A nagyobb izgalmak tehát ezen az ágon várhatók a visszavágón.

Porto-Villarreal

A Villarrealé volt az első helyzet: Nilmar lépett ki a leshatáron, de kissé jobbról leadott közeli lövését Helton védeni tudta a hetedik percben. A találkozó elején egyébként jellemző volt a spanyolok fölénye, de az első negyedóra végére azért érdemben elkezde a mérkőzést a Porto is. A hazaiak szinte folyamatosan ellenfelük térfelén tudták tartani a labdát, más kérdés, hogy jól zárt a Sárga Tengeralattjáró védelme, és a próbálkozások már a tizenhatos környékén megakadtak.

A vendégkontrák tűntek veszélyesebbnek, így a 26. percben Nilmar újabb elfutása, amely egészen az alapvonalig tartott, a beadását azonban menteni tudták a visszaérő védők. Válaszul a másik oldalon Hulk került helyzetbe, majd a földre a tizenhatoson belül, a játékvezető azonban neki adott sárga lapot műesésért annak ellenére, hogy a hátvéd a labdát biztosan nem érte el, és úgy tűnt, összeértek a lábak.

A 30. perchez közeledve megélénkültek az események, egy újabb spanyol kontra végén Rossi cselezte ki a kifutó Heltont, de ezzel kisodródott, és éles szögből leadott lövésére megint visszaértek a hazaiak. Ezután Cazorla kísérlete következett, majd ismét a Villarreal kapuja előtt Hulk próbálkozott messziről, de tévedett néhány centit. Ismét Rossin volt a sor, de a bal oldalról érkező beadás után elé lefejelt labdát közelről Helton kapuja fölé pöccintette.

A Porto részéről Guarin próbálkozott a 37. percben, de nagyon nem tornáztatta meg Diego Lópezt, aki magabiztosan fogta a lövést. A félidő hajrájára visszavette az irányítást a hazai együttes, de távolról rendre a kapu közepét találták csak el. Ráadásul hiába volt a fölényük, a 45. percben ismét jött egy Villarreal kontra, Nilmar a jobb szélről adott be, középen pedig Cani elvált az emberétől és a hálóba csúsztatott. (0-1)

Falcao gólöröme Cani mellett a Porto-Villarreal Európa Liga-elődöntőben 2011 áprilisában

A második félidőt a hazaiak egyenlítése nyitotta: Falcao lépett ki egyedül, Diego López pedig rosszul futott ki a kapujából, és felborította. A jogos tizenegyest maga a sértett értékesítette. (1-1)

Sőt, a fordítás is nemsokára összejött a Portónak, a 61. percben Guarin fejjel szerzett gólt egy kapu előtti kavarodás után. (2-1)

Nem telt el tíz perc, és már fölényessé kezdett válni a portugál bajnok előnye: Guarin ültette be a hintába védőjét a jobb oldalon, lement az alapvonalhoz, a beadására pdig egyedül érkezett Falcao, akinek a második góljával már 3-1 volt az állás.

Aztán jött Falcao mesterhármast jelentő találata, amihez Guarin ezúttal szabadrúgásból adta a gólpasszt. (4-1)

Úgy tűnt a Villarreal megelégedett azzal a szünetben, hogy idegenben megszerezte a vezetést, és túl kényelmesen jött ki a folytatásra. Amikor pedig hátrányba kerültek, és támadgatni próbáltak az újabb gólért, csak még nagyobb lett a zavar, főleg hátul.

A hajrában azért átvették az irányítást, de csak Cazorla lapos távoli lövésénél kellett nagyobbat nyújtóznia Heltonnak. A hosszabbítás kezdetén pedig ismét hibáztak hátul, egy Porto-szögletnél megint egyedül hagyták Falcaót a hosszú oldalon, aki szép mozdulattal fejelte vissza a labdát a jobb felsőbe. Az 5-1-es eredmény, ami a meccs végeredménye is lett pedig azt jelenti, hogy a portugál bajnokot gyakorlatilag továbbjutónak tekinthetjük.

A Porto-Villarreal mérkőzés góljai

Benfica-Braga

Paulao rögtön a kezdés után Saviola elé passzolta a labdát, a csatártól azonban messzire pattant a játékszer, így a védő javítani tudta a saját hibáját, szögletre mentett. A Braga védői ezt követően is keresték a ritmust néhány percig, de Silvio végül aktívan tett azért, hogy csapattársait felrázza - távoli lövése nem sokkal kerülte el a Benfica kapuját.

Az első gólt a hazaiak szerezték, de Cardozo hiába vágta be a Javi Garcia fejese utáni kipattanót, hatalmas lesről indult. Sok időt nem vesztegettek a játékosok a középpálya átjátszására, így lendületes játék folyt a két tizenhatos között, de nagy helyzetek nem alakultak ki. Vagy a védők tisztáztak vagy a kapusok helyezkedtek jól mindkét oldalon. A 21. percben különösen nagy szüksége volt a Bragának Arturra, miután Saviola egyedül kapott egy ívelést teljesen egyedül húsz méterre a gólvonaltól, majd miután mellre vette a labdát, egyből lőtt is, de pont a hálóőrt találta telibe.

A következő nagy lehetőség a 32. percben jött, amikor megint Cardozo próbálkozott, ezúttal a tizenhatoson kívülről, de a kapu fölé emelt. Tíz perccel később Aimar lőtt messziről, és bár Artur kicsit bizonytalankodott, végül megszelidítette a labdát. Aztán Cardozo újabb helyzetéhez neki már nem sok köze volt, de szerencséjére a jobb kapufa védett helyette az első játékrész utolsó percében.

Jardel és csapattársainak gólöröme a Benfica-Braga Európa Liga-elődöntőben 2011 áprilisában

A szünet után a másik kapu kapufája is segített a Bragán Luisao fejesénél, de a kipattanót Jardel már könnyedén be tudta passzolni. (1-0)

Nem volt azonban sokáig előnyben a Benfica, hiszen Viana szabadrúgását Vandinho csúsztatta meg szépen a tizenhatos vonalán, az elmozduló Roberto pedig már nem tudott visszaérni a jobb oldalra. (1-1)

A döntetlen sem maradt azonban sokáig, hiszen Cardozo gyönyörűen tekert szabadrúgásból a bal felső sarokba a 61. percben, ezzel ismét megszerezve a vezetést a hazaiaknak. (2-1)

A folytatásban a Benfica visszavett valamelyest a tempóból, az mindenesetre látszott, hogy újabb gólt semmiképp nem akartak kapni. Ennek ellenére a Bragának azért voltak lehetőségei, de Alan és Miguel Garcia nem voltak elég pontosak, Lima kísérletét pedig Roberto védte. Így maradt az egygólos lisszaboni előny, azaz végérvényesen még semmi nem dőlt el ezen a mérkőzésen.

A Benfica-Braga mérkőzés góljai

Európa Liga, elődöntő, első mérkőzések:

Porto-Villarreal 5-1 (0-1)
Gólszerző: Falcao (49. - 11-esből, 67., 75., 90+1.), Guarin (61.), illetve Cani (45.)

Benfica-Braga 2-1 (0-0)
Gólszerző: Jardel (50.), Cardozo (59.), illetve Vandinho (53.)