Bajnokok Ligája

A Barcelona feljelenti Mourinhót az UEFA-nál

Csütörtöki elnökségi ülésén úgy döntött a Barcelona, hogy feljelenti José Mourinhót, a Real Madrid vezetőedzőjét az UEFA fegyelmi bizottságánál a két csapat szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzése utáni nyilatkozata miatt. A portugál szakember arról beszélt, hogy a katalán együttes szerinte más elbírálásban részesül, mint ellenfelei.

"Bebizonyosodott, hogy nem lesz esélyünk Barcelonában. Az UEFA nem hagyja a csapatokat játszani ellenük. Nem tudom, miért. Talán az UNICEF támogatása miatt, talán Villar (Spanyol Labdarúgó Szövetség elnöke) befolyása miatt az UEFA-ban" - nyilatkozta José Mourinho a Real Madrid szerdai 2-0-s veresége után, utalva arra, hogy szerinte jogtalanul állította ki Pepét Wolfgang Stark 0-0-s állásnál. Felemlegette a Barcelona Chelsea és Internazionale elleni elődöntőit is az elmúlt évekből, amelyek kapcsán szintén téma volt az akkori játékvezetők teljesítménye.

Antoni Feixeira, a Barcelona szóvivője 2011 áprilisában

A Barcelona elnöksége e mondatok hatására döntött úgy, hogy feljelentést tesz az európai szövetségnél (UEFA). "Elfogadhatatlan, hogy bárki is megkérdőjelezheti az eredményeinket vagy az UNICEF-fel fenálló kapcsolatunkat" - mondta Antoni Feixeira, a gránátvörös-kékek szóvivője az elnökségi ülés utáni sajtótájékoztatóján. "Nem akartunk még több olajat önteni a tűzre, de úgy gondoljuk, hogy az edzőknek a labdarúgással kell foglalkozniuk, és nem erőszakot és vitákat gerjesztő dolgokkal. Ezért visszautasítjuk a szópárbajt, mert már így is túljutottunk az elfogadható határon elsősorban José Mourinhónak köszönhetően. Inkább feljelentést teszünk, és az UEFA döntéshozóira bízzuk magunkat."

Az európai szövetség egyébként hivatalból már elindította a vizsgálatait, hiszen a portugál szakvezető mondatai magát a szervezetet is érzékenyen érintik. Emellett pedig Pepe illetve a kispadról kiállított barcelonai cserekapus, José Pinto piros lapját, valamint Mourinho lelátóra történt száműzetését is vizsgálják.