Paks-Videoton

Andjics elemi hibákat vétett Mezey szerint

megosztom

A Paks némi meglepetésre legyőzte a listavezető Videotont a Monicomp Liga 25. fordulójában, a két szakvezető abban megegyezett, megérdemelt volt az eredmény.

dr. Mezey György (Videoton): „Az első félidőben Andjics két elemi hibát követett el, ebből született egy gól, illetve egy ziccerhelyzet, amelyet ha sikerült volna kihasználniuk a hazaiaknak, akár 2-0-ra is vezethettek volna a 45. percre. Emiatt is cseréltem le Andjicsot a szünetben és szerveztem át némileg a csapatot. A második félidőben tulajdonképpen szaladtunk az eredmény után, ahogy ez ilyenkor lenni szokott. A Paks az első játékrészbeli játékával megérdemelten tartotta otthon a három pontot, gratulálok Kis Károlynak és csapatának!

Kis Károly (Paks): „Sokat jelentett, hogy mindjárt a mérkőzés elején gólt tudtunk szerezni, ez lehetőséget teremtett arra, hogy olyan játékot játszhassunk, ami számunkra kedvező. Szervezettek, fegyelmezettek voltunk, jól zártunk, bár voltak nehezebb periódusaink, amikor nagy nyomás alá helyezték a kapunkat, de ez így természetes egy nálunk jobb csapattal szemben. Kontratámadásokból azért nekünk is volt még egy-két lehetőségünk. Ez a győzelem legalább akkora siker számunkra, mint a Ligakupa megnyerése. Kívánom a Videotonnak, hogy nyerje meg a bajnokságot!”

Forrás: vidi.hu

megosztom