Bajnokok Ligája előzetes

A Schalkénél az egyensúlyt keresik, Ferguson a trófeákat szaporítaná

Raúl szerint Giggs és Scholes szereplése elképesztő

megosztom

Kedden este a Schalke-Manchester United mérkőzéssel kezdődik meg a labdarúgó Bajnokok Ligája 2010-11-es kiírásának elődöntője. A két csapat szakvezetői leginkább saját tanítványaik hozzáállásában bíznak, noha más-más okból. Kulcskérdés lehet, hogy a két kapus, a fiatal Neuer és a rutinos van der Sar hogy teljesít, de Raúl illetve Giggs és Scholes tapasztalata is fontos lehet a párharcban.

Schalke 04-Manchester United
kedd 20:45 (Tv 2)
Ha a Manchester Uniteddel kapcsolatban német ellenfelet emlegetünk, mindenkinek az 1999-es barcelonai döntő ugrik be, ahol a 91. és a 93. percekben szerzett gólokkal győzték le a Bayern Münchent Sir Alex fiai. Pedig ezen kívül is volt még négy párharc az utóbbi másfél évtizedben a BL egyenes kieséses szakaszában, amelyeken a Vörös Ördögök német csapattal néztek szembe, és mind a négyszer alul is maradtak. 1997-ben a későbbi győztes Dortmund ellen az elődöntőben, 2001-ben a később szintén nyerő Bayern München ellen a negyeddöntőben, egy évre rá a Leverkusen ellenében újra a legjobb négy között, végül pedig tavaly a Bayern ellen ismét a negyeddöntőben buktak el. Ráadásul az összesen nyolc mérkőzésből csak egyet tudtak megnyerni, kétszer döntetlenre végeztek, és ötször kikaptak.

Persze a Schalke nem sok nagy diadallal dicsekedhet sem angol, sem más csapatok ellen. A gelsenkircheniek legnagyobb eredménye az 1997-es UEFA-kupa-győzelem volt, most valami ahhoz hasonló csodát igyekeznek elérni. A klubtörténelembe mindenesetre már beírta magát a mostani csapat, hiszen a Bajnokok Ligája elődöntőjébe még sosem jutottak el.

Abból a szempontból is érdekes meccsnek nézünk egyébként elébe, hogy a német együttes sorozatban ötször tudott nyerni otthon, az angolok pedig ötből négyszer győztek, egyszer pedig döntetlent játszottak idegenben az idei BL-kiírásban, ráadásul egyetlen gólt sem kaptak ezeken a találkozókon. Valamelyik széria biztosan megszakad kedden este. Ennek ellenére Ralf Rangnick, a Schalke vezetőedzője szerint eldőlni semmi nem fog az első mérkőzésen.

Ralf Rangnick a Schalke-Manchester United mérkőzés előtti sajtótájékoztatón 2011 áprilisában

"Tudjuk, hogy a Manchester United szervezettebb csapat, mint az Inter (amelyet kettős győzelemmel, 7-3-as összesítéssel búcsúztattak a Királykékek - szerk.), szóval nem fogunk könnyen gólokat lövöldözni. Ráadásul nekünk is jól kell zárnunk hátul. Egy eredmény sok esélyt adna nekünk a visszavágóra. A Manchesternek rengeteg jó támadójátékosa van, főleg a széleken. Legalább öten, Patrice Evrával együtt hatan is a támadásokkal fognak foglalkozni, úgyhogy meg kell találnunk a kényes egyensúlyt a saját támadásaink és a védekezésünk között. Számunkra ez egy nagy lehetőség, ki tudja, hogy a játékosaim mikor játszhatnak legközelebb ilyen mérkőzésen. Ráadásul ugyanez igaz rám is, ez lesz karrierem eddigi legfontosabb találkozója. Ezzel együtt a Unitednek van több veszítenivalója, nekünk élveznünk kell a játékot. A Manchester a tapasztaltabb együttes, de remélem, hogy mi leszünk éhesebbek a sikerre. A hozzáállásunk az Inter ellen is segített."

Alex Ferguson is a jó hozzáállásban bízik, no meg - már nem először - az elmúlt hetekben visszatért korábbi sérülteket emelte ki a mérkőzés előtti nyilatkozatában.

"Wayne Rooney fantasztikus formában volt az elmúlt hetekben, de a legfontosabb, hogy friss erők állnak a rendelkezésünkre Valencia, Ferdinand, Anderson és Park visszatérésével. Azt pedig vasárnap, az Everton elleni 1-0-s győzelemnél is láthatták, hogy ez a csapat sosem adja fel, ami nagyon nagy dolog. Azt hiszem, jelenleg a nekünk megfelelő helyet foglaljuk el a nemzetközi futballtörténelemben, de más nagy klubok - mint a Real Madrid, a Milan, a Bayern München vagy a Liverpool - eredményei arra inspirálnak minket, hogy még többet akarjunk. Ezen a szinten már nincs könnyű mérkőzés. A Schalkén az Inter ellen egy pillanatig sem látszott, hogy elveszíthetik a párharcot, ami az olasz csapat tapasztalatát figyelembe véve nagy eredmény. Jó benyomást tettek rám."

A skót menedzser nyilván hasonlóan gondolkodik személy szerint Raúlról is, aki a Real Madrid színeiben három mérkőzésen négy gólt szerzett már a Vörös Ördögök ellen. A spanyol azonban nem saját magát fényezte, hanem a United két rutinos tagját, Ryan Giggset és Paul Scholest: "Ők ketten minden elismerést megérdemelnek. Annyiban hasonlítok rájuk, hogy mind imádjuk, amit csinálunk. A foci az életünk. Elképesztő a profizmusuk, ahogy formában tartják magukat. Fantasztikus, hogy Giggs 37 évesen is ilyen szintű játékosnak mondhatja magát. Nagy megtiszteltetés lenne számomra, ha mezt cserélhetnék vele a mérkőzés után."

Az említetteken kívül ott van még Edwin van der Sar is a Manchester Unitedben, aki 40 éves kora ellenére a csapat egyik legfontosabb tagja, persze ez a kapusoknál kevésbé meglepő. Az már talán, hogy a másik oldalon egy 25 éves fiatalember tölt be hasonlóan fontos szerepet ugyanezen a poszton, Manuel Neuer. Kettőjük teljesítményén nagyon sok múlhat a párharc során. Az ő "párbajuk" azért is különleges, mert Neuert van der Sar lehetséges utódaként emlegették az utóbbi időben az angol csapat háza táján. Azért mi valószínűnek tartjuk, hogy nem Manchesterbe fog költözni a nyáron, hiszen a Schalkénél nem hosszabbította meg jövőre lejáró szerződését, és feltehetőleg ő már eldöntötte, hol folytatja, miközben a holland még nem biztos abban, hogy nem folytatja.

"Nem tudom, hogy visszavonulok-e az idény végén" - mondta van der Sar. "Egyelőre csak élvezem a játékot. Mindig jó érzés egy nyerő csapat tagjának lenni, és az utóbbi években nekem volt szerencsém ehhez. Remélem, hogy ezt a tendenciát a szezonból hátralévő néhány mérkőzésen még fenn tudjuk tartani. Eddig elfogadható karriert tudhatok magam mögött, remélem, befejezni is szépen tudom majd."

Eközben Neuer elismerte, hogy a Manchester kapusának teljesítménye nagy hatással volt a karrierjére. "Mindig nagy rajongója voltam. Óriási tapasztalattal rendelkezik. De a Unitedből nem lehet egy játékost kiemelni, az egész csapat sztárokból áll. Azt kell mondjam, szeretem a Manchester játékát."

Végül térjünk még ki a két csapat várható összeállításával kapcsolatos dolgokra. Biztosan azt tudjuk, hogy az angol csapatban Dimitar Berbatov nem játszhat, mivel ágyéksérüléssel bajlódik, ami miatt az előző két mérkőzést is ki kellett hagynia. Szintén hiányozni fog Darren Fletcher, és John O'Shea sem valószínű, hogy pályára lép, noha elutazott Németországba. A Schalkénál Benedikt Höwedes játéka kérdéses, miután a hátvéd hétfőn hasfalhúzódást szenvedett. Rangnick Papadopulosz és Kluge felépülésében bízik (mindkettőjüknek izomproblémái vannak), Gavranovic azonban várhatóan ezen a találkozón sem játszik, ahogy az utóbbi néhányat is kihagyta.

megosztom