Szubjektív

A magyar jégkorong nyert, de a csoda elmaradt

  • Vásárhelyi Tamás
megosztom

Nem sikerült a feljutás, a magyar jégkorong azonban ismét sokat profitálhat a hazai rendezésű divízió I-es világbajnokságból.

A magyar jégkorong-válogatott játékosai állnak a pályán, miután a csapat 3-4 arányban kikapott az olasz együttestől a jégkorong divízió I-es világbajnokság utolsó, élvonalba jutásért játszott mérkőzésén, a Papp László Budapest Sportarénában.
Szapporói csoda. Már hetekkel a világbajnokság előtt mantraként így emlegették a beharangozó cikkek azt a 2008-as tornát, amelyen a magyar férfi jégkorong válogatott győzött és több mint hetven év után kiharcolta azt, hogy a jégkorong legmagasabb osztályában szerepeljen. Ezt a csodát szerette volna most is látni a Papp László Sportaréna közönsége, amely az április 17-23 között megrendezett divízió I-es világbajnokság során a magyar mérkőzéseken végig megtöltötte az arénát. A hangulat a hazai rendezésű világversenyekhez képest is remek volt, amelyhez a Ted Sator szövetségi kapitány által irányította magyar csapat is vastagon hozzájárult.

A felkészülési mérkőzéseken (igaz Szlovénia és Ukrajna kifejezetten erős ellenfélválasztás volt) még bukdácsoló magyar csapat ugyanis a világbajnokság elejétől kezdve maximális odaadással játszott. A hollandok elleni első harmad lendülete (4-0) az egész mérkőzésre (7-3) kihatott, és a sikeres vb-kezdés mellett csak a három kapott gól miatt bosszankodhattunk. A Dél-Korea elleni találkozó aztán a vártnál ugyan szorosabban alakult, de hiába állt a két csapat a találkozó vége előtt öt perccel még 3-3-as döntetlenre, a mesterhármasig jutó Sofron István vezetésével válogatottunk végül 6-3-ra győzött. A Japánt sújtó földrengés miatt az ázsiai csapat nem vállalta a vb-részvételt, így a magyar csapatnak szokatlan módon három pihenőnap jutott a világbajnokság közepén. Ebből azonban szerencsére nem volt különösebb fennakadás, hiszen a divízió II-ből frissen érkező lelkes spanyolok (13-1) nem okoztak gondot Palkovics Krisztiánéknak.

A mindent eldöntő olaszok elleni találkozó már annál inkább, ahol a rémálomba illő kezdés (tíz perc után 2-0 oda + kényszerű kapuscsere) után a remekül küzdő magyar csapat visszajött a mérkőzésbe, egyenlített, majd 8700 őrjöngő szurkolója segítségével a hosszabbítást is kiharcolta. A ráadás első percének emberhátránya azonban végül megpecsételte a sorsunkat, jött ugyanis a védő Armin Helfer, akinek a védőn valamint Szuper Leventén is megpattanó lövése gólt eredményezett. Ez pedig azt jelentette, hogy Olaszország nyerte a divízió I-es világbajnoki tornát, így tavalyi kiesése után egyből visszajutott az „A”-csoportba.

A hazai rendezésű világbajnokságnak persze vannak tanulságai, amelyet az érintettek vélhetően le is vonnak majd. Számomra az első és legfontosabb, hogy a jégkorong az utóbbi egy évtized sikerei és kemény munkája révén kitermelt magának egy fizetőképes, a csapatért komoly áldozatokat hozó és a nehéz pillanatokban is szurkolni képes réteget, akikre lehet, sőt kell is építeni. Ted Sator szövetségi kapitány ráadásul jó érzékkel vezényelte le a - nem titkoltan a neki szánt feladatok között szereplő - generációváltást, amely a szapporói csodát elérő csapat idősebb tagjait is érintette. A három évvel ezelőtti hősök közül most többen is kimaradtak a keretből, igaz a mag még most is a Szélig-Ladányi-Palkovics féle korosztály köré épült. Jól látszik, hogy vannak fiatal és tehetséges játékosaink, akik képesek átvenni a jelen állás szerint utolsó vb-jén szereplő Palkovics Krisztiántól a stafétát. A világbajnokság egyik hőse a hat góllal gólkirályi címet szerző és emellett még négy gólpasszt is jegyző Sofron István volt, aki hosszú évekre megoldást jelenthet csatárposzton.

A világbajnokság összegzőjében a kapuskérdés - különösen az olaszok elleni első tíz perc okán - megkerülhetetlen. Azzal a vb előtt is tisztában volt mindenki, hogy két klasszis hálóőrünk van Hetényi Zoltán és Szuper Levente személyében. A tengerentúlról hazatérő Szuper közel két év után lett újra válogatott és bár kicsit rozsdásan kezdett a szlovénok elleni előkészületi meccsen, végül remekül helytállt, a két olasz kapus mögött a torna harmadik leghatékonyabban védő kapusa lett. Más kérdés, hogy nehezen emésztette meg, hogy csak a döntő napjának reggelén tudta meg, hogy mégsem ő, hanem Hetényi Zoltán kezd az olaszok ellen. Ha valamit fel lehet róni Ted Satornak, akkor talán azt, hogy a kapuskérdést túl sokáig lebegtette, így mindkét kapusát bizonytalanságban hagyta, ami - a magyar sportolók lelkivilágát ismerve - az olaszok elleni kiélezett csata előtt nem volt a legjobb megoldás.

A nem titkolt cél, a feljutás elmaradásától függetlenül a magyar jégkorong-válogatott ismét bizonyította, hogy méltán lehet számítani rá, olyan hozzáállást tanúsított ezúttal is, amely példaértékű minden hazai sportoló és csapat számára. A magyar jégkorong elismertsége és nemzetközi tekintélye (az újabb sikeres rendezés okán is) tovább nőtt, amit később a sportdiplomácia mezején is hasznosítani lehet. Az persze más kérdés, hogy a szurkolókat ez most cseppet sem érdekli, hiszen a végeredmény arról szól, hogy Olaszország a feljutó, a magyar csapat pedig jövőre is (a még nem véglegesített módon) átszervezésre kerülő világbajnoki sorozat második osztályában szerepel majd. A magyar hoki újra győzött, de a csoda elmaradt. Hiszen a csoda attól is csoda, hogy ritkán sikerül, ráadásul nem is mindig akkor, amikor a legjobban várjuk…

megosztom