Puskás-Suzuki Kupa

A Honvéd büntetőkkel verte a Real Madridot

A fővárosiak megvédték címüket

  • MTI

A Budapest Honvéd büntetőpárbaj után legyőzte a Real Madridot a hétfői döntőben, ezzel megvédte címét a 17 éven aluli csapatok számára kiírt Puskás-Suzuki Kupa labdarúgó utánpótlástornán.

A Honvéd megvédte címét - Fotó: MTI
A Székesfehérváron rendezett fináléban a spanyol csapat gyorsan vezetést szerzett, a Honvédnak azonban sikerült egyenlítenie, így döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok. A második félidőben a madridiak játszottak mezőnyfölényben, még azt követően is, hogy emberhátrányba kerültek. A hajrára aztán Kassai Viktor újabb Real-futballistának mutatta fel a piros lapot, a Honvéd pedig ezt követően egyértelműen fölényben játszott, gólt azonban nem tudott szerezni. A kupagyőztesről így a büntetők döntöttek, s mivel a magyar csapat tagjai nem hibáztak, ellentétben riválisukkal megvédték címűket.

A bronzérmet a görög Panathinaikosz szerezte meg, miután kétgólos hátrányból fordítva legyőzte a házigazda Videoton Puskás Akadémia együttesét.

Puskás-Suzuki Kupa utánpótlástorna:

döntő:

Budapest Honvéd-Real Madrid (spanyol) 1-1 (1-1) - büntetőkkel: 5-3

a 3. helyért:

Panathinaikosz (görög)-Videoton Puskás Akadémia 3-2 (2-2)

az 5. helyért:

Ferencváros-Hagi Academia (román) 1-1 (0-1) - büntetőkkel: 4-2