Arsenal

Minimálisra csökkentek az esélyeink - Arsene Wenger

megosztom

A Bolton 2-1-re legyőzte az Arsenalt a Premier League 34. fordulójában így az Ágyúsok valószínűleg kiszálltak a bajnoki címért folytatott versenyből. A londoniak vezetőedzője a mérkőzés után nyilatkozott.

Az Ágyúsok idén is trófea nélkül maradtak - Fotó: AFP
Nehéz úgy elveszíteni egy mérkőzés, ahogyan mi tettük. Mindent megtettünk, a hozzáállásunk példás volt, mégis veszítettünk. Természetesen ezután is mindent megteszünk, de minimálisra csökkentek az esélyeink a bajnoki címre” - mondta Wenger az elveszített találkozó után.

Úgy éreztem, hogy ezen a héten (három mérkőzést játszottak 7 nap leforgása alatt) 9 pontot tudunk szerezni, de csak 2 lett belőle. Ettől függetlenül a játékstílusunkon nem fogunk változtatni” - tette hozzá a francia menedzser.

Az Ágyúsok április 17-én 1-1-es, drámai meccset játszottak a Liverpoollal, április 20-án 3-3-at a Tottenhammel a White Hart Lane-en, majd a 34. fordulóban kikaptak a Bolton otthonában.

Így a Chelsea egyedüli üldözőként folytathatja a Manchester United üldözését.

megosztom