Újpest-ZTE

Mészöly a szurkolókra számít, Csank nem pánikol

Létfontosságú találkozót játszik péntek este az Újpest és a Zalaegerszeg a Megyeri úton, hiszen a hazaiak a bennmaradásért, a vendégek a dobogóért küzdenek.

Nagy csata várható a Megyeri úton - Fotó: Zalai HírlapAz Újpest mindössze három pontra van a már kiesést jelentő 15. helytől, a ZTE pedig két egységre van a nemzetközi porondot jelentő dobogótól, így mindenképpen izgalmas összecsapás várható péntek este. Mészöly Géza bízik benne, nem ismétlődik meg a múlt pénteki Szolnok elleni pocsék játék a Megyeri úton.

“Ahogyan azt a Szolnok utáni bajnokin már említettem, bízom benne, hogy amilyen váratlanul ilyen gyenge teljesítményt nyújtottunk a Szolnok ellen, olyan gyorsan kilábalunk jelenlegi helyzetünkből. Valamennyi játékos szégyellte magát a szolnoki meccs után, nem volt egyszerű felrázni a társaságot, de úgy érzem, napról napra oldódott kicsit a hangulat. Egyre nagyobb a tét, hiszen folytatnunk kell a pontok gyűjtögetését, amihez a győzni akarás mellett türelem is kell. Nem szabad kapkodnunk, hanem türelmesen, de ellentmondást nem tűrően kell játszanunk. Erős csapat a Zalaegerszeg, és csak akkor tudjuk megnyerni a mérkőzést, ha ellenfelünkre kényszerítjük akaratunkat, és mindemellett kihasználjuk lehetőségeinket. Bízom benne, hogy a szurkolóink a nehézségek ellenére továbbra is mellettünk állnak, minél nagyobb számban kijönnek, és buzdítják a csapatot. Most kell nagyon összefognunk, mert régóta nem volt hasonló helyzetben a csapat. Az mindenesetre nagyon jól esett, hogy a héten több olyan Újpest-szimpatizáns kilátogatott a Megyeri útra edzésre, akik tíz-tizenöt éve nem voltak meccsen sem. Elmondták, hogy féltik a csapatot, és kilátogatnak pénteken is a bajnokira. Remélem, minél többen döntenek így, nagy szüksége van most a csapatnak a szurkolókra” – elemezte a helyzetet a vezetőedző az ujpestfc.hu-nak.

Csank János is reménykedik, hogy csapata jobb teljesítményt nyújt mint legutóbb, a ZTE ugyanis 5-1-es kiütéses vereséget szenvedett hét közben a Magyar Kupában Kecskeméten.

“Az első félidőben Kecskeméten szinte sokk alatt játszottunk, hisz az ellenfélnek minden bejött - említette, mielőtt még a mai találkozó esélyeire tértünk volna. Viszont sem flegmának, sem felelőtlennek nem éreztem a csapatot, de az tény, hogy egy-két játékos indiszponáltsága, rossz döntése kihatott az összteljesítményre. Azon a meccsen nem lelketlenek, hanem sajnos rosszak voltunk bizonyos szituációkban. Megértem, hogy a szurkolóknak rosszul esett a vereség, de elhihetik, mi sem éreztük jól magunkat a bőrünkben. Nem szoktam bepánikolni, most egy másik mérkőzés következik, és remélem, túl tudjuk tenni magunkat a történteken. Csapatomnak és az Újpestnek is nagyon kell a pont, s kétségtelen, hogy nekünk a jobbik játékunkat kell mutatnunk ezen a mérkőzésen, hogy elérjük a célunkat. Megbeszéltük a történteket, s most már nem akarunk hátrafelé nézegetni. Csak előre, hiszen mostantól sűrűn követik egymást a mérkőzések” – fogalmazott az egykori szövetségi kapitány a Zalai Hírlapnak.

Újpest - Zalaegerszeg, 19.00 (Duna TV)