Debrecen

Még nem mondtunk le a második helyről - Kondás Elemér

megosztom

A címvédő Debrecen vezetősége házon belülről pótolta a Zdenek Scasny távozása óta megüresedett vezetőedzői pozíciót, amikor szerdán Kondás Elemért nevezte ki a posztra. A szakember eddig a hajdúságiak utánpótlás csapatát irányította, megbízatása pedig a szezon végéig szól.

Kondás Elemér szerint elérhető a második hely - Fotó: www.dvsc.hu
Kinevezése után az új vezetőedző a debreceni klub honlapján válaszolt a terveivel kapcsolatos kérdésekre, valamint a saját magával és a csapattal szembeni elvárásairól.

Némileg meglepett a döntés, noha hétfőn már néhány fórum világgá kürtölte a kinevezésemet. Ennek ellenére csak ma délután vált biztossá, hogy a klubvezetés mellettem teszi le a voksot, természetesen nagyon boldog vagyok és óriási megtiszteltetésnek tartom, hogy én irányíthatom a DVSC-TEVA együttesét. A hét elején úgy kezdtük el kollégáimmal az edzéseket, hogy egy megfelelő alapot szolgáltassunk a majdani tréner munkájához, most úgy alakult, én folytathatom ezt a munkát” - mondta a dvsc.hu-nak Kondás. 

Úgy vélem, a legfőbb feladatunk az, hogy fölrázzuk a társaságot. Az természetes, hogy egy edzőváltást követően mindenki igyekszik jobban összpontosítani és többet kihozni magából. Ezt fontosnak tartom és ne feledjük, hogy a jelenlegi gárda nagy része ősszel az Európa Ligában szerepelt, tehát jó futballistákról van szó, akiknek valamilyen oknál fogva a tavasszal nem ment úgy a játék, ahogyan elvárta a közvélemény vagy a drukkerek. Mindenesetre az eredmények mindig közösek: akár sikeres, akár kevésbé sikeres időszakról beszélünk” – tette hozzá első nyilatkozatában, mint vezetőedző.

Kondás szerint az idős szűkössége miatt nincs lehetőség a csapat gyökeres változtatására, de nincs is rá szükség, elég, ha néhány dolgot finomítanak a játékrendszerben. Arról, hogy mik a céljai a DVSC kispadján annyit mondott, hogy nincs számszerű elvárás, de az őket megillető helyre szeretné visszavinni a csapatát. Szerinte a Loki még nem mondott le a második helyről.

megosztom