Kajak-kenu

Kovács Katalin pert nyert, fizetnie kell az MTK-nak

Jogszerűtlen volt az MTK által indított fegyelmi eljárás és a prémiummegvonás is a kajakosnővel szemben, így a fegyelmi eljárást megsemmisítették.

Kovács Katalin pert nyert az MTK ellen - Fotó: AFP

Kovács Katalin kétszeres olimpiai bajnok kajakos ellen korábbi klubja, az MTK 2008-ban a pekingi olimpia előtt indított fegyelmi eljárást arra hivatkozva, hogy a válogatóversenyeken nem a Fábiánné Rozsnyói Katalin által vezetett csoport tagjaival ült egy hajóban. Kovács azonban elhagyta Fábiánnét és a Csipes Ferenc irányításával készülő négyest választotta. A 2008-as olimpián hiába volt a magyar csapat legeredményesebb kajakosa, a klub mégis prémiummegvonással sújtotta.

Kovács már az elsőfokon is nyert, mint a Fővárosi Bíróság 2009. szeptemberi ítéletében kimondta:

"Köztudomású tény, hogy 2008 áprilisában Kovács Katalin és akkori edzője szakítottak egymással, így erre 2008 júniusában az MTK a fegyelmi eljárását nem alapozhatta. Azt a fegyelmi eljárási szabályzatot, amelyen a fegyelmi határozat alapult, csak 2008. május 28-án fogadta el az MTK elnöksége, így ennek rendelkezéseit nem alkalmazhatták volna az eljárás során. Ráadásul a kiszabott fegyelmi büntetést még ezen utóbb elfogadott fegyelmi szabályzat sem ismeri."

Dr. Fábry György a kajak.hu-nak elmondta, Kovács ügyvédje szerint egyértelmű a helyzet.

„Jogszerűtlen volt az MTK által indított fegyelmi eljárás és a prémiummegvonás is. Ennek értelmében a fegyelmi eljárást megsemmisítették, és még az elmaradt prémium miatt benyújtott indítványunkat is jóváhagyták.”

Véleménye szerint teljesen egyértelmű volt a jogszabályi háttér, és miután a fegyelmi miatt indított pert megnyerték, így az elmaradt prémiumhoz is hozzájussanak. Fábry elmondta, milliós tételről van szó, melyet az MTK-nak a döntés értelmében a kézhez vételtől számítva 15 napon belül ki kell fizetnie.