Magyar Kupa

A Kecskemét ötöt rúgott a Zalaegerszegnek

A hazai pályán játszó kiskunságiak 5-1-re győztek a ZTE ellen a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén, így hatalmas lépést tettek a döntöbejutásért. A KTE első félidei játéka volt rendkívül eredményes, 45 perc alatt négy góllal terhelték meg Vlaszák Géza kapuját.

Vlaszák Géza a Kecskemét ellen - Fotó: www.kecskemetite.hu
Tomiszlav Szivics csapata rettentő határozottan kezdte a mérkőzést, a Zalaegerszeg csak nyomozta a labdát, aminek meg is lett az eredménye. Tököli Attila futott el a jobb oldalon, laposan középre küldte a labdát, a hosszú oldalon érkező Foxi pedig megszerezte a Kecskemét vezetőgólját (1-0).

A 18. minutumban Francis Litsingi hajszállal maradt le egy átadásról, Vlaszák Géza jól élt együtt a játékkal. Egy perccel később azonban kétgólossá nőtt a hazaiak előnye. Tököli került szembe a ZTE hálóőrével, de próbálkozása kipattant Vlaszákról. A csatár azonban nem hagyta annyiban, azonnal a labda után rohant és fordulásból betekerte az üresen maradt kapuba (2-0).

A hazaiak elsöprően játszották végig az első fél órát, a 29. percben ismét betaláltak Vlaszák kapujában. Tököli a leshatárról indította Litsingit, a kongói középpályás pedig a Zalaegerszegi kapus feje fölött emelte a kapuba a KTE harmadik gólját (3-0).

Négy perccel később ismét Litsingi volt eredményes, ismét pazar labdát kapott a vendégek tizenhatosán belül, majd nagy erővel kapura küldte a játékszert. Vlaszák bele tudott érni, de a kezéről a hálóba pattant a labda (4-0).

A 39. percben könnyen jöhetett volna az ötödik gól. Tököli újra a jobb oldalon tűnt fel, visszagurított Alempijevics elé, aki Vlaszák lábát találta el, a kipattanót pedig Foxi lőtte kapu fölé. A Kecskemét gyakorlatilag egy félidő alatt közel került a kupa döntőjéhez.

A második játékrészben rendesen visszavett a Kecskemét, persze ehhez az is kellett, hogy a vendégek védelme sokkal szervezettebbé vált. Ettől függetlenül a ZTE támadásban nem tudott sokat mutatni.

Az 55. percben három hazai játékos vezethetett akciót egy zalai védővel szemben, de Litsingi az alapvonaltól 5 méterre inkább a lövést válaszotta, a vendégkapusnak nem kellett játékba avatkoznia.

A 73. minutumban ismét rövidzárlat volt a Zalaegerszeg védelmében, Foxi tüzelhetett a kaputól 5 méterre teljesen egyedül, de a lövés ismét a kapu fölött hagyta el a játékteret. Aztán a 80. percben jött a vendégek szépítése. Delic szabadrúgását Kamber fejelte Ribánszki László kapujába (4-1).

A szépítés után kitámadott a ZTE, ami megbosszulta önmagát, Dosso középre tekert labdájából Foxi második gólját is megszerezte, így újra négygólos volt a hazaiak előnye (5-1). A mérkőzés végéig már nem változott az állás, így az otthon játszó Kecskemét megnyugtató előnyt szerzett a második mérkőzés előtt.

Magyar Kupa, elődöntő első mérkőzés:

Kecskemét-Zalaegerszeg 5-1 (4-0)
gólszerzők: Foxi (7., 89.), Tököli (19.), Litsingi (29., 35.) ill. Kamber (80.)

A zalaegerszegi visszavágóra május 3-án kerül sor.