VfB Stuttgart

Hajnal Tamás adja a Svábok erejét - lapszemle

megosztom

Thomas Näher, a Stuttgarter Nachrichten című német lap szakírója szerint a VfB Stuttgart stábjának - edzőinek és orvosainak - legfőbb feladata, hogy gondoskodjanak arról, hogy Hajnal Tamás egészségesen léphessen pályára minden mérkőzésen, mert egyértelműen neki köszönhető a csapat tavaszi fejlődése.

A német újságíró szerint a VfB Stuttgart számára a lehető legjobb hír volt, hogy Hajnal Tamás pályára léphetett a Köln elleni szombati bajnokin. Az előző hétvégén ugyanis combsérülése miatt csak a nézőtérről figyelhette a csapat Kaiserslautern elleni 4-2-es vereségét, és ez volt a Svábok legnagyobb hátránya azon a találkozón.

Näher kiemeli, hogy a januárban a Dortmundtól kölcsönbe érkezett irányító egészségének fenntartása kulcsfontosságú az együttes számára, hiszen "ő a VfB esze, ötletgyárosa, legfőbb taktikusa és dirigense. Az eddigi mérkőzéseken szerzett góljaival és gólpasszaival, valamint kreatív játékával máris kivívta a csapattársai, az edzője és a szurkolók elismerését is."

Hajnal Tamás a Köln-Stuttgart Bundesliga mérkőzésen 2011 áprilisában

Ez utóbbit látszik alátámasztani a vezetőedző, Bruno Labbadia nyilatkozata - "Nagyszerű dolog, ha az ember egy Tamáshoz hasonló játékost tudhat a csapatában." -, valamint Hajnal szavai is: "Úgy érzem, elismernek a klubnál és az egész városban" - mondta a játékos.

Szombaton egyébként 3-1-re legyőzte a Stuttgart a Kölnt - az első gól előtt az irányító szerzett labdát, a második előtt pedig tőle érkezett a sokadik jó beadás a szélről -, ezzel a biztos bennmaradást érő 14. helyen áll, ráadásul négy pont az előnye a kieső zónában tanyázókkal szemben. Hátra azonban még nem dőlhetnek Hajnalék, hiszen a bajnokság utolsó négy fordulójában hazai pályán játszanak még a könnyen semmiképp nem vehető Hamburggal és a jelenlegi negyedik Hannoverrel, valamint ellátogatnak a Hoffenheimhez, és az utolsó héten a BL-indulásért még küzdő óriáshoz, a Bayern Münchenhez is.

De, hogy pozitívan zárhassuk sorainkat, ideírjuk még az Eurosport stábja által összeállított hétvégi álomcsapatot is, amelyben Hajnal szintén helyet kapott:

Starke (Hoffenheim) - Schmelzer (Dortmund), Gustavo (Bayern München), Wollscheid (Nürnberg), Chandler (Nürnberg) - Schürrle (Mainz), Götze (Dortmund), Hajnal (Stuttgart), Müller (Bayern München) - Edu (Schalke), Gomez (Bayern München)

A Köln-Stuttgart mérkőzés összefoglalója

megosztom