Debrecen

A klub cáfol, kedden mutatják be az új edzőt

A DVSC-TEVA hivatalos oldalán cáfolta a nemrég felröppent pletykákat, mely szerint a második csapatot irányító Kondás Elemér lesz a felnőttcsapat új vezetőedzője.

DVSC-TEVAA Debreceni labdarúgóklub közleményét változtatás nélkül közöljük:

Több helyen is felröppent a hír, hogy a DVSC csapatának Kondás Elemér lett az új szakvezetője, ám ez az állítás valótlan, a klub kedd estig nevezheti majd meg azt a szakembert, aki a jövőben irányítani fogja a piros-fehéreket.
Az álhír onnan eredhet, hogy a mai tréninget a Kondás Elemér-Sándor Tamás duó vezette, a holnapi edzéseket pedig – Sándor elfoglaltsága miatt – Kondás és Györki Gábor vezényli majd.