Kínai Nagydíj

Vettel hosszú versenyre számít

megosztom

A világbajnoki címvédő, Sebastian Vettel nyerte a Formula-1-es világbajnokság Kínai Nagydíjának időmérő edzését, így ő indulhat az első rajtkockából a magyar idő szerint vasárnap reggel a versenyen. A második helyen Jenson Button végzett, a harmadik McLarenes csapattársa, Lewis Hamilton lett. Vettel elárulta, hogy hibázott a második szakaszban, amikor Button még bízott rajtelsőségében, míg Hamilton az utolsó etapban már inkább a gumijaira figyelt.

A dobogón végeztt hármas a Kínai Nagydíj időmérő edzése után

Sebastian Vettel (Red Bull Renault, 1. hely):
"Megint sikerült megnyerni az időmérőt, de folyton emlékeztetnem kell magam, hogy mindig más a helyzet. A második szakaszban néhány kisebb hibát is elkövettem, de szerencsére a harmadik szakaszban feljavultunk. Holnap hosszú versenyre számítok és arra, hogy pontszerzőként végzünk. Azt szeretném elkerülni, hogy túlzottan magabiztos legyek."

Jenson Button (McLaren Mercedes, 2. hely)
"Az izgalom hevében bíztam benne, hogy sikerülhet megszerezni az első helyet. A második szakaszban ráadásul még úgy is tűnt, hogy lehet esélyünk. Ezért megtartottunk két szett lágy gumit a harmadik etapra, de nem sikerült megelőzni Sebastiant. A csapat óriási munkát végzett, így sikerült az idei legjobb rajthelyemet megszerezni. Sokat segített, hogy hosszú idő után végre a barátnőm is elkísérhetett egy futamra, és itt volt velem."

Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes, 3. hely):
"A harmadik szakaszban már csak az volt a legfontosabb számomra, hogy holnap legyen egy szett friss lágy gumim, és hogy egy szettet meg tudjak óvni, ezért csak egyszer jöttem ki abban az etapban. Ezzel úgy gondolom, hogy javultak az esélyeim a holnapi versenyen, mert két lágy keverék mellett még egy garnitúra kemény keverékű abroncsot is sikerült megspórolnom."

megosztom