Serie A

Vereséggel szomorította az új tulajokat a Roma

A Palermo jobb helyzetkihasználásának köszönhette győzelmét

megosztom

Hazai pályán szenvedett vereséget az AS Roma a Palermótól Serie A 33. fordulójának nyitómérkőzésén. A Farkasok Totti tizenegyesével szereztek vezetést, amit Pinilla szintén büntetőből egyenlített ki. A második játékrészben nagy helyzeteket hagytak ki a hazaiak, a hajrában viszont Hernández duplázni tudott a másik oldalon, így Vucinic szépítő gólja már csak szépségtapasznak volt jó.

Roma-szurkoló lengeti a bordó-sárgára festett amerikai zászlót a Roma-Palermo mérkőzésen 2011 áprilisában

Roma-Palermo 2-3 (1-1)
gólszerzők: Totti (20., büntetőből), Vucinic (90+3), illetve Pinilla (43., büntetőből), Hernández (84., 90.)

A pénteken amerikai tulajdonba került, és aktívabban kezdő Roma szerezte meg a vezetést anélkül, hogy valódi helyzetig jutott volna. Egy kényszerítő során Menez esett el a vendégtizenhatoson belül, a megítélt tizenegyest pedig Totti értékesítette. (1-0)

Ezt követően átvette az irányítást a Palermo, több lehetőséget is kialakítottak a szicíliaiak, de a legközelebb egy oldalhálóval kerültek a gólhoz. Egészen addig, amíg az első félidő végén Bourdisso le nem rántotta Hernándezt a hazai kapu előtt, és Pinilla be nem lőtte az ezen oldalon is befújt büntetőt. (1-1)

A második félidőt sokkal jobban kezdték a Farkasok, de a legnagyobb helyzeteket is kihagyták, Vucinic például az üres kapu fölé tudott emelni Menez szép jobb oldali elfutása és önzetlen passza után. Hernández azonban nem hibázott a 84. percben hasonló helyzetben, a Palermónak szerzte meg a vezetést. (1-2)

Aztán a 90. percben újabb gólt szerzett a vendégek csatára egy megindulás után, így Vucinic a hosszabbításban már csak szépíteni tudott. (2-3)

megosztom