Premier League

Torres padozott, könnyen nyert a Chelsea

A spanyol csatár nem kezdett, be is indult a Kékek támadójátéka

megosztom

A Chelsea idegenben győzte le a West Bromwich Albiont a Premier League 33. fordulójában. A januári érkezése óta gólképtelen Fernando Torres csak a kispadon kapott helyet, és nélküle jobbá vált a címvédő játéka, ami a gólok számában is meglátszott, a Torres-érában ugyanis mindössze másodszor lőttek hármat egy meccsen.

Már a Manchester United elleni keddi BL-visszavágón is látszott, hogy a Chelsea támadójátéka pontosabbá és határozottabbá vált miután Didier Drogba váltotta Fernando Torrest a szünetben. Carlo Ancelotti így a West Brom ellen is az elefántcsontparti csatárnak szavazott bizalmat, mellé pedig Salomon Kalout állította.

Az első percekben ez még nem éreztette igazán a hatását, felváltva jutottak kisebb lehetőségekhez a csapatok, majd negyedóra eltelte után a birminghamiek szereztek vezetést. Odemwingie lépett ki egyedül Thomas passzával, és átemelte a tehetetlen Cecht. (1-0)

Sokáig azonban nem örülhettek a vezetésnek a hazaiak, Drogba ugyanis percekkel később egyenlített. Malouda lapos bal oldali beadásába Carson csak belepiszkálni tudott, a védők pedig pont a csatár elé rúgták a labdát, ő meg a hálóba. (1-1)

Essien és Drogba gólöröme a West Bromwich Albion-Chelsea mérkőzésen 2011 áprilisában

Kisvártatva pedig már az előny is a Chelsea-é volt: megint Drogba próbálkozott, ezúttal mintegy 25 méterről, Carson kiütötte a labdát a jobb alsó elől, de a kipattanóra Kalou érkezett a bal oldalon, és éles szögből a hosszú alsóba lőtt. (1-2)

A vezetés után az irányítást is egyértelműen átvette a londoni együttes, és a félidő legvégén tovább növelték az előnyüket. Cole indítása után megint Malouda passzolt középre, a második hullámban érkező Lampard pedig nyugodtan átvehette a labdát, és a jobb alsóba lőhetett. (1-3)

A második játékrészben is vendégek voltak nagy fölényben, főleg a bal szélen tudták többször is zavarba hozni a védőket, akár Malouda, akár Kalou került oda. Az 58. percben utóbbi maradt le centikkel egy beívelt labdáról, így a feje tetejéről az alapvonalon túlra került a játékszer. Percekkel ezután Malouda szerzett labdát a tizenhatos előterében, kemény lövését azonban védeni tudta Carson. A következő minutumban már csak a szerencse mentette meg a West Bromwichot, Kalou a bal oldalról befelé cselezve lőtt, a labda felpattant az egyik védő sarkán, és a felső lécre hullott.

A folytatásban kicsit több térhez jutottak a hazaiak, de egy-két szélről érkező beadásnál többre nem jutottak, azokat pedig vagy a védők vagy Cech hatástalanították könnyedén. A hajrában régen látott könnyedséggel játszogatott a Chelsea az ellenfél térfelén, emiatt azonban a helyzeteket sem tudták kihasználni.

A 82. percben érkezett Torres Drogba helyére, és szinte azonnal betalált, csak épp hajszálnyi lesről indult. Aztán ezt még néhányszor megismételte, majd egy neki legurított szabadrúgás után senkitől sem zavartatva nem találta el a labdát, így ezúttal sem tudott gólt szerezni, egyszerűen túl görcsös volt hozzá.

Csapata azonban összességében könnyedén nyert, és a vasárnap pályára lépő Arsenal nyomába eredt.

Premier League, 33. forduló

West Bromwich Albion-Chelsea 1-3 (1-3)
gólszerzők: Odemwingie (17.), illetve Drogba (22.), Kalou (26.), Lampard (45.)

Birmingham-Sunderland 2-0 (1-0)
gólszerzők: Larsson (41.), Gardner (66.)

Blackpool-Wigan 1-3 (0-2)
gólszerzők: Campbell (83.), illetve Rodallega (3.), N'Zogbia (45.), Eardley (66.)

Everton-Blackburn 2-0 (0-0)
gólszerzők: Osman (54.), Baines (75.)

West Ham United-Aston Villa 1-2 (1-1)
gólszerzők: Keane (2.), illetve Bent (37.), Agbonlahor (90.)

megosztom