Szocsi 2014

Pljuscsenko biztos benne, hogy indulhat az olimpián

  • VNA
megosztom

Bár tavaly eltiltotta őt a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség, Jevjegyij Pljuscsenko bízik benne, hogy ott lehet a 2014-es téli olimpián.

Csütörtökön Budapesten, a Kings on Ice elnevezésű produkcióban lépett jégre az oroszok olimpiai bajnok műkorcsolyázója, Jevgenyij Pljuscsenko. Az orosz műkorcsolyázót tavaly eltiltotta a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség, mert miközben sérültet jelentve lemondta a torinói világbajnokságot, pénzdíjas versenyen indult el. A háromszoros világbajnok orosz versenyzőt fel is függesztette az ISU versenybizottsága, így bizonytalanná vált az is, hogy elindulhat-e majd a 2014-es, számára hazai rendezésű téli olimpián.

„Meglesz az engedélyem és korcsolyázni fogok" - mondta Budapesten határozottan az őt faggató riportereknek Pljusenko. "Az idén Moszkvában sorra kerülő világbajnokság után vissza fogom kapni a versenyzési engedélyemet, ebben biztos vagyok. Amennyiben ez rendben lesz, akkor ismét elindulhatok majd amatőr versenyeken is. Számomra ez nagyon fontos, hiszen szeretnék még legalább három évig, egészen a Szocsiban sorra kerülő olimpiáig versenyezni.”

A Papp László Sportarénában fellépő sportoló Torinóban győzött az olimpián, három év kihagyás után azonban Vancouverben nem sikerült igazán a visszatérése, hiszen másodikként végzett az amerikai Evan Lysacek mögött. Szocsiban viszont egyértelműen ő lehet a legnagyobb favorit, amennyiben visszakapja a versenyzési engedélyét. A hírek szerint Pljuscsenko és stábja az ügyben júniusban várható döntés előtt már egyeztetett Ottavio Cinquantával, az ISU olasz elnökével is, aki hajlik arra, hogy a sportág első számú ikonja visszatérhessen a mezőnybe.

megosztom