Angol foci előzetes

Elődöntők az FA-kupában, Arsenal-Liverpool és egyebek

Manchesteri rangadót rendeznek a kupa egyik elődöntőjében

Az előttünk álló hétvégén rendezik az FA-kupa elődöntőit, és ahogy az lenni szokott Angilában, a Premier League sem áll le. Azok a csapatok, amelyek nem érdekeltek a kupában - illetve nem érdekelt csapat ellen lépnének pályára - lejátsszák bajnoki mérkőzésüket. Így sor kerül az Arsenal-Liverpool rangadóra is, valamint a Chelsea is elutazik a West Bromwich-hoz.

FA-kupa

Manchester City-Manchester United
szombat 18:15 (Sportklub)
hatharom-tipp: 2
A sorsolás szeszélye folytán az egyik ágon előrehozott döntőnek is beillő manchesteri derbi jött létre - Londonban -, ami rögtön a valaha volt leglátogatottabbnak is ígérkezik. A hírek szerint ugyanis a 90 ezres Wembleyben teltház várható, ami magasan megdönti majd az 1947-ben a manchesteri Maine Roadon felállított 78 ezres rekordot. A City eddig négyszer nyerte el a kupát, de legutóbb 1969-ben, és az utolsó nagy eredményükre sem sokan emlékeznek már, ugyanis 1976-ban lettek a Ligakupa győztesei. A United ezzel szemben tizenegyszeres FA-kupa-győztes, és a legutóbbi öt diadalt Alex Ferguson regnálása alatt aratták. A két csapat eddig 157-szer találkozott, 65-ször nyert a United és 42-szer a City. Utoljára február 12-én találkoztak, akkor Wayne Rooney ollózós csodagólja döntött a Vörös Ördögök javára.

Evra és Richards küzdenek a Manchester United-Manchester City Premier League-mérkőzésen 2011 februárjában

A csatár azonban ezúttal nem lesz ott a pályán, hiszen erre a mérkőzésre is érvényes a káromkodás miatti eltiltása. Így együtt nézheti majd a találkozót mesterével, Sir Alex-szel a lelátóról, aki még mindig a Chelsea elleni mérkőzés utáni bírókritizálása miatt nem lehet ott a kispadon. A Városiak sem lesznek egyébként teljesértékűek, tőlük Carlos Tévez fog hiányozni, és ez lehet Roberto Mancini legnagyobb gondja, szerinte azonban nem ezen fog múlni a továbbjutás.

"Tudjuk, hogy Carlos fontos játékosunk, de nélküle is nyerni tudunk. Óriási a motivációnk, és bármi megtörténhet egy FA-kupa elődöntőben. Ki gondolta volna például, hogy a Birmingham legyőzi az Arsenalt a Ligakupa fináléjában? Természetesen minden játékosom mögöttem áll, ostobaság is lenne a részükről, ha nem így lenne, hiszen mind nagy lehetőség előtt állunk. Örökre beírhatjuk a nevünket a klub történelmébe, ha meg tudjuk nyerni a kupát" - tekintett kicsit előre az olasz szakember, aki ezek szerint a szombati továbbjutással már lefutottnak tartja a dolgokat, noha épp ő emlegette a Birmingham diadalát...

Természetesen Alex Ferguson is megszólalt, ő riválisa bukszájába pillantott bele: "Egyértelmű azokból az összegekből, amiket befektettek, hogy komoly terveik vannak. Ez nem is kérdés, és nincs is ezzel semmi baj. Mindenki azzal főz, amije van. Ők erős csapattá váltak, és komolyan megváltoztatták a dolgokat, hiszen az elmúlt évek alapján magunkon kívül a Chelsea-t és az Arsenalt várhattuk volna ide, mégis a Manchester City jutott a kupa elődöntőjébe" - hangoztak a szavai, amelyek akár finom tőrdöfések is lehetnek mindenki szívébe...

Bolton-Stoke
vasárnap 17:00 (Sportklub)
hatharom-tipp: 1
Ezt a találkozót az angolok annyira érzik fontosnak, hogy azonos időpontban rendezik meg az Arsenal-Liverpool bajnoki mérkőzéssel. Tehát a két csapat szurkolóin kívül senki nem fogja megnézni, pedig érdemes lehet, hiszen mégiscsak innen kerül ki az FA-kupa egyik döntőse, és két középcsapat kupameccse talán még nagyobb izgalmakat tartogathat, mint két nagycsapaté. Ebből kifolyólag tippelni is sokkal nehezebb rá, csak valami hátulról jövő sugallat mondatja azt velünk, hogy a Bolton fog bejutni a fináléba.

Premier League

West Bromwich-Chelsea
szombat 16:00 (Digi Sport)
hatharom-tipp: 2
Emlékszel még a szezon kezdetére, kedves Olvasó? Az első fordulóban a Chelsea 6-0-ra verte a WBA-t - aztán a másodikban a Wigant is -, és akkor nagyjából mindenki azt gondolta (mi is), hogy a Kékek galoppozva védik meg bajnoki címüket. Nos, már tudjuk, hogy nem így lesz, emberi számítás szerint meg sem fogják védeni a címet, és a West Bromhoz hasonló kis- és középcsapatok ellen kínlódnak hétről hétre, hogy azt az egy fránya gólt begyötörjék, amivel megnyerik a meccset. Így múlik el a világ dicsősége... De azért meglepő lenne, ha nem jönne nekik össze az az eggyel több gól.

Arsenal-Liverpool
vasárnap 17:00 (Digi Sport Plus)
hatharom-tipp: 1
A Liverpool ugyan mindkét manchesteri csapatot legyőzte az elmúlt néhány hétben a bajnokságban, de mindkettőt hazai pályán, miközben idegenben kevesebbet vitézkedtek. A West Ham, a portugál Braga és a West Bromwich ellen is becsúszott egy-egy vereség. Az Arsenal lassan kecmergett ki a Barcelona által a BL-ben kiásott gödörből, de épp az elmúlt fordulóban győztek a Blackpool ellen, azaz lassan formába látszanak lendülni. Ezek a dolgok mondatják azt velünk, hogy annak ellenére, hogy a Mersey partján megtalálták Andy Carroll góllövő cipőjét, az Ágyúsok nyerik a vasárnapi rangadót.

További mérkőzések:

Birmingham-Sunderland
szombat 16:00
hatharom-tipp: 1

Everton-Blackburn
szombat 16:00
hatharom-tipp: 1

West Ham-Aston Villa
szombat 16:00
hatharom-tipp: X

Blackpool-Wigan
szombat 16:00
hatharom-tipp: 1

 

 

 

 

 

 

A Newcastle, a Wolverhampton, a Fulham és a Tottenham nem játsszanak mérkőzést a hétvégén, mivel az FA-kupában érdekelt csapatok lennének az ellenfeleik.