Forma-1 Kínai Nagydíj

Vettel, Vettel és harmadszorra is Vettel

  • Kele János

Nem hozott meglepetést a Kínai Nagydíj első versenynapja a sanghaji mocsarak közelében - ugyanis mindkét gyakorlást a bajnoki címvédő Sebastian Vettel nyerte. Mögötte nagy volt a tülekedés, elsősorban a McLaren és a Mercedes pilótái tűntek versenyképesnek.

Sebastian Vettel, a REd Bull pilótája a Kínai Nagydíj szabadedzésén
Az előző feltevésektől függetlenül persze a mai napról is elmondható az elcsépelt közhely: szabadedzésekből tilos messzemenő következtetéseket levonni. Az első (helyi idő szerint péntek délelőtti) edzésen például Vettel és Webber 2 egész másodpercet vertek a mezőny többi részére - hogy aztán délutánra már mind a két McLaren, mind a két Mercedes másodpercen, sőt fél másodpercen belülre kerüljön hozzájuk képest.

A két mai edzés egyébként - ahogyan valószínűleg az egész hétvége - a KERS és a DRS jegyében telt el, s mindenki azt találgatta, vajon a Red Bull használja-e a kinetikus eneregia-visszanyerő rendszert. Valószínűleg használta, ugyanis a magam részéről teljesen kizártnak tartom, hogy KERS nélkül képesek lettek volna ilyen szinten oktatni a teljes mezőnyt.

Persze arra azért kínosan ügyelt az osztrák istálló, hogy ne teregesse ki minden lapját - hiszen ez a pénteki napon egyébként sem szokása. Meggyőződésem, hogy az első edzésen is bőven maradt tartalék Vettel autójában (ezt bizonyítja a majd’ egy másodperces javulás délutánra), abban pedig mindenki teljesen bizonyos lehet, hogy a délutáni edzésen inkább a hosszabb etapokat favorizálta a két Vörös Bika, hiszen Vettel autóján 19 körig kitartott a keményebb keverékű abroncs. A leggyorsabb idejét persze, ami a győzelmet jelentette a számára, már a lágy gumikon futotta meg.

Akárcsak a két Mercedes, amelyik délelőtt enyhén szólva nem parádézott (sőt, Schumacher 18. helye már-már kínosnak nevezhető) - ám délután szinte varázsütésre magukhoz ragadták a kezdeményezést. Egyelőre szinte semmit nem lehet tudni a stuttgartiak valós erejéről, hiszen bár eddig minden hétvégén volt kisebb-nagyobb fellángolásuk, a kulcspillanatokban rendre betliztek. Egyes források szerint a KERS-ük hűtése nem megfelelő, valamint a DRS-t is jelentősen túltervezték (feszegették a határokat a kialakításakor) - így pedig hiába a gyors alaptempó, a kulcsalkatrészek kiszámíthatatlansága hektikussá teszi a csapat teljesítményét.

Ha Malajziában megjegyeztük, hogy a hétvége során Schumacher simán verte a csapattárs Rosberget, akkor nem hagyhatjuk szó nélkül azt sem, hogy ezúttal a fiatalabbik német viszi a prímet csapaton belül - eddig mindkét edzésen simán verte nagyobb nevű honfitársát. Persze a Schumachert ismerőknek ez nem lehet nagy meglepetés, a hétszeres bajnoknak ugyanis sosem feküdt igazán a kínai versenypálya, annak ellenére sem, hogy pályafutása utolsó győzelmét (és dobogós helyét is) itt szerezte a 2006-os szezon hajrájában.

A McLarenek megint bizakodhatnak, sőt Button már odáig ment, hogy ha Sanghajban nem tudják megverni a Red Bullokat, akkor talán sosem. Ezt persze dőreség lenne így kijelenteni, de tény, a KERS-DRS kombináció igazi hazai pályájának tekinthető sanghaji aszfaltcsíkon minden eddiginél nagyobb esély kínálkozik elkapni Vettel grabancát - már persze akkor, ha minden előfeltevésünk beigazolódik. Az mindenesetre jó hír a wokingiakért szorítóknak, hogy kedvenceik a második edzésen alig maradtak el a mindenki mércéjének számító Vetteltől, sőt, Button úgy futotta meg leggyorsabb körét, hogy az autóban nem pusztán egy körre elegendő üzemanyag volt. Az igazság ideje persze úgyis csak a holnap reggeli időmérő edzésen jön el…

A Ferrarit ez mondjuk cseppet sem vigasztalja, Alonsót meg pláne nem - főleg mivel a spanyol világbajnokon mintha kezdenének jelentkezni a frusztráció első jelei. Egyesek már a hétvégi maláj futamon bemutatott torpedó-akciót is Alonso frusztrációjára vélték visszavezetni (ekkor én még nem értettem egyet velük), a mai akciói viszont már teljesen egyértelműen abba az irányba mutatnak, hogy Alonsót igencsak megviselte idegileg a szezonkezdet. Történt ugyanis, hogy spanyol Matador az edzés legnagyobb részét kénytelen volta garázsban tölteni, hidraulikai hiba miatt - azok után, hogy reggel mindenkit sokkoló különbséggel kapott ki ő is a Red Bull autóitól. Mire az edzés végén újra a pályára gördülhetett a spanyol, már megint Vettel vezetett, őt magát pedig az egyik Hispania (ha emlékeim nem csalnak Liuzzi) feltartotta egy gyorsnak induló körén. Alonso integetett, szemmel láthatóan majd’ szétvetette a düh - holott egy egyszerű szabadedzésről volt mindössze szó. Mi lesz majd, ha komolyabbra fordul a dolog? Massa egyébként délután hatodik lett, egy másodpercen belülre került Vettelhez képest, ám a Mercedesekhez képest is volt mintegy fél szekundumos lemaradása.

Illik még néhány szót szánni a Renault-ra, annál is inkább, mivel az enstone-i csapat versenyzői eddig mind a két versenyen a dobogóra navigálták fekete-arany versenygépüket. Nos, ezúttal kevesebb szerencséjük volt, mindkétszer a középmezőnyben végeztek, ráadásul Heidfeld (igen, jól látja a kedves Olvasó, nem Petrov) mind délelőtt, mind délután leamortizálta az autó első szárnyát. Másodszorra olyan jól sikerült a manőver, hogy saját magának kellett tolnia az autóját egy szervizúton a garázs felé…

Kínai Nagydíj, második szabadedzés:

1.    Sebastian Vettel (Red Bull-Renault)    1:37.688    34 kör
2.    Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes)    1:37.854    22
3.    Jenson Button (McLaren-Mercedes)    1:37.935    31
4.    Nico Rosberg (Mercedes)    1:37.943    34
5.    Michael Schumacher (Mercedes)    1:38.105    29
6.    Felipe Massa (Ferrari)    1:38.507    36
7.    Adrian Sutil (Force India-Mercedes)    1:38.735    35
8.    Nick Heidfeld (Renault)    1:38.805    26
9.    Vitalij Petrov (Renault)    1:38.859    31
10.    Mark Webber (Red Bull-Renault)    1:39.327    33
11.    Kobajasi Kamui (Sauber-Ferrari)    1:39.538    33
12.    Pastor Maldonado (Williams-Cosworth)   1:39.667    37
13.    Sébastien Buemi (Toro Rosso-Ferrari)    1:39.771    18
14.    Fernando Alonso (Ferrari)    1:39.779    17
15.    Jaime Alguersuari (Toro Rosso-Ferrari)   1:39.828    25
16.    Rubens Barrichello (Williams-Cosworth)   1:39.925    32
17.    Sergio Pérez (Sauber-Ferrari)    1:39.953    30
18.    Heikki Kovalainen (Lotus-Renault)    1:40.476    30
19.    Jarno Trulli (Lotus-Renault)    1:41.482    32
20.    Narain Karthikeyan (Hispania-Cosworth)    1:42.902    25
21.    Vitantonio Liuzzi (Hispania-Cosworth)    1:43.850    3
22.    Jérome D'Ambrosio (Virgin-Cosworth)    1:44.008    35
23.    Timo Glock (Virgin-Cosworth)    1:44.747       12
Paul di Resta (Force India-Mercedes)    nem indul