NB I

Fitos góljával győzte le a Szolnok a gyengén játszó Újpestet

A lila-fehérek támadójátéka akadozott a Tisza-parton

megosztom

A Szolnok-Újpest mérkőzés nyitotta a labdarúgó Monicomp Liga 23. fordulóját, amelyen hazai győzelem született. Az utolsó helyezett Szolnok tehát folytatja menekülését a kiesés elől, miközben az Újpest nem tudja magát biztonságos távolságba jutattni a veszélyes zónától.

A nagyon rossz talajú pályán a Szolnok a tabellán elfoglalt helyének megfelelő lelkesedéssel kezdett: a 2. percben máris lövéssel próbálkozhatott Némedi, de Balajcza Szabolcs leért a jobb alsóra. Kicsivel később Jokics a vendégvédők közül kísérletezett, de az újpesti kapusnak még könnyebb dolga volt, mint először.

Balajcza Szabolcs véd az Újpest-Debrecen NB I-es mérkőzésen 2011 áprilisában

A lila-fehérek az első negyedóra végén kerültek először helyzetbe, ekkor Mitrovics indította Lázárt, aki kicsit hosszan vette át a labdát, így a kifutó Melnicenko tisztázni tudott előle. Az ezt követő bedobásból ugyan gólt szereztek a vendégek, de les miatt érvénytelenítette a találatot a játékvezető.

Ismét a Szolnok percei következtek, Vukomanovics szöglete közvetlenül a hosszú felső sarok felé szállt, ott pedig Balogh Balázs fejelte a labdát a felső lécre, onnan a kapufára, majd kifelé pattant. A szerb játékos a 24. percben jobb oldali szabadrúgásból próbálkozott, Balajcza könnyedén húzta le a játékszert. Az első félóra végén azonban már tehetetlen volt a hálóőr, miután Jokics elment a jobb szélen - megküzdött a talajjal is -, középre tette a labdát, ott pedig Fitos teljesen egyedül érkezett, és a hálóba passzolt. (1-0) Érdekes volt látni az újpesti Mitrovics mozgását, ő ugyanis a beadás pillanatában abbahagyta Fitos üldözését, és hátat fordított saját kapujának. Nyilvánvalóan nem ért volna vissza akkor sem, ha továbbfut, mégis furcsa látvány volt.

Vukomanovics újabb szabadrúgásból veszélyeztetett, de Balajczán megint nem tudott kifogni, a kapus a jobb felső sarok elől ütötte el a labdát.

A második félidőre Sitku érkezett az Újpestbe, de a lila-fehérek támadójátéka a rutinos csatár beállításával sem igazán javult. A 61. percben kerültek igazán nagy helyzetbe, de Máté Péter akkor is menteni tudott a kilépni készülő Lázár Bence elől. A következő lehetőség megin a hazaiaké volt, Balajczának ismét Némedi próbálkozását kellett fognia. Ezután Ahjupera veszélyeztetett még egy távoli lövéssel, de a labda a kapu mellé szállt a 69. percben.

Hiába volt még viszonylag sok ideje a vendégcsapatnak az egyenlítésre, helyzetek híján ez nem sikerülhetett, a Szolnok remek védekezéssel tartotta az eredményt, így meglepetésre győzni tudott a 23. forduló nyitómérkőzésén.

A mérkőzés összefoglalója

NB I, 23. forduló:

Szolnoki MÁV FC-Újpest 1-0 (1-0)
gólszerző: Fitos (31.)
sárga lap: Lengyel B. (38.), Djurovic (45.), illetve Lázár B. (39.), Tajthy (92.)

Szolnok: Melnicenko - Milisic, Máté P., Djurovic, Vukomanovic - Búrány, Némedi - Fitos, Jokic (Balogh P., 87.), Lengyel B. (Szalai B., 64.) - Zsolnai

Újpest: Balajcza - Szokol, Takács Z., Rubus, Pollák - Balajt (Sitku, a szünetben), Mitrovic, Tajthy, Balogh B. (Barczi, a szünetben) - Lázár B. - Ahjupera (Magos, 77.)

NB I tabella

megosztom