Súlyemelő Eb

Baranyai országos csúcsot lökött, ötödik lett összetettben

  • MTI
Címkék:

Baranyai János összetettben ötödik lett az oroszországi súlyemelő Európa-bajnokságon a 85 kilogrammos férfikategória péntek esti versenyében, lökésben pedig országos csúccsal végzett a negyedik helyen.

A magyar emelő szakításban a 155 után a 160 kilóval is megbirkózott, a 163 kg azonban már kifogott rajta. A második fogásnemben aztán mindhárom kísérlete remekül sikerült, a 190-et és a 195-öt követően a 201 kg is, amivel megdöntötte a súlycsoport meglehetősen szakállas országos lökéscsúcsát. A régit, kereken 200 kilóval, Feri Attila tartotta 2001 novembere óta.

Az Európa-bajnoki címet szakításban az orosz Apti Auhadov nyerte, lökésben és - könnyebb testsúlyának köszönhetően - összetettben is azonban a 2009-es Európa-bajnok honfitárs, Alekszej Jufkin diadalmaskodott.

Délután a női 69 kg-ban a nap másik magyar indulója, Krutzler Eszter hat kifogástalan gyakorlattal mindkét fogásnemben - 104, illetve 127 kilogrammos eredménnyel - harmadik lett, s a 231 kg-mal összetettben is Eb-bronzérmet szerzett.

Súlyemelő Európa-bajnokság:

férfi 85 kg:
összetett, Európa-bajnok:
Alekszej Jufkin (Oroszország) 385 kg (szakítás: 170 kg, lökés: 215 kg)
2. Apti Auhadov (Oroszország) 385 (173, 212)
3. Benjamin Hennequin (Franciaország) 373 (165, 208)
...5. Baranyai János 361 (160, 201)

szakítás, Európa-bajnok:
Auhadov 173
2. Jufkin 170
3. Anatoly Moshik (Izrael) 165
...8. Baranyai 160

lökés, Európa-bajnok:
Jufkin 215  
2. Auhadov 212
3. Hennequin 208
4. Baranyai 201