NB I

A Vasas is a nagycsapatok közé tartozik - Komjáti András

Prukner László szerint javulnia kell a Ferencváros helyzetkihasználásának

A Vasas idegenben győzte le a Ferencvárost a labdarúgó NB I 23. fordulójának péntek esti mérkőzésén. A piros-kékek vezetőedzője, Komjáti András szerint csapata támadójátékban is fejlődött az utóbbi fordulókhoz képest, míg Prukner László együttese helyzetkihasználását kárhoztatta.

Prukner László: "A Vasas egy gólt kapott tavasszal, tehát jól, zártan védekeznek, tudtuk, hogy nehéz mérkőzést fogunk játszani. Volt 15 pontrúgásunk, amiket jó, kombinatív játékkal harcoltunk ki, de ennyi helyzetet nem hagyhattunk ki büntetlenül. Amikor először átjött a Vasas a mi térfelünkre a második félidőben, abból rögtön gólt kaptunk. Nagyon sajnálom az elvesztett pontokat, de jól küzdöttünk a mai meccsen is, csak jobban kellett volna koncentrálnunk. A sok helyztből legalább egyet be kellett volna gyötörni, hogy át tudjuk lépni a saját árnyékunkat."

Komjáti András: "Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, de megérdemelten nyertünk. Már az első félidőben is volt egy nagy helyzetünk Ferenczi Pista révén. A második játékrészben nagyon nyomott a Fradi, és Németh Gábornak két nagy bravúrt is be kellett mutatnia. Sok bírálat ért minket, hogy bunkerfutballt játszunk, de úgy érzem, fejlődött a támadójátékunk az előző fordulókhoz képest. Már így is sok támadó szellemű játékos van a csapatban, ennél több nem lehet. Németh Gabit emelném ki a mai meccsen, de az egész csapatot dicséret illeti, és mondhatjuk, hogy a Vasas a tavaszi menetelése alapján a nagycsapatok közé tartozik."