Franciaország

Domenech nem tudott megegyezni a szövetséggel a 2,9 millió euróról

  • MTI
megosztom

Nem sikerült megegyeznie Raymond Domenechnek a Francia Labdarúgó Szövetséggel (FFF) 2,9 millió eurós végkielégítésről, így a bíróságon folytatódik az ügy.

A volt szövetségi kapitány, akit a tavalyi, dél-afrikai világbajnokság után menesztettek, tavaly "nyújtotta be a számlát" az FFF-nek. A szakember a vb-kudarc után távozott posztjáról, majd két hónappal később az FFF vezetése a szövetségnél viselt utolsó tisztségéből, a technikai tanácsadó testületben betöltött állásából is felmentette.

Az indoklás szerint Domenechnek azért kellett távoznia, mert helytelenül járt el a vb-n Nicolas Anelka hazaküldésével, illetve a játékosok azt követő sztrájkjánál, továbbá nem fogott kezet a dél-afrikaiak elleni csoportmeccs után kollégájával, a riválist irányító Carlos Alberto Parreirával.

A tréner ügyvédje korábban a L,Equipe című lapnak azt mondta: úgy érzik, védencét egyedüli bűnbaknak tette meg a szövetség azért, amiért a csapat a csoport utolsó helyén zárva esett ki a dél-afrikai vb-n.
Az ügy jövő januárban a bíróságon folytatódik.

megosztom