Európa Liga

10-3-mal elődöntős a Porto - videó

A Szpartak Moszkva hazai pályán győzelemre tört, de újabb pofonba futott bele

megosztom

A hazai pályán elért 5-1-es győzelem után idegenben is fölényesen nyerni tudott a Porto a Szpartak Moszkva ellen a labdarúgó Európa Liga negyeddöntőjének visszavágóján. Az oroszok támadó szellemben léptek pályára, hazai pályán nyertes meccsel akartak búcsúzni, ehelyett néhány gyors támadásból és szögletekből könnyű gólokat kaptak, és összesítésben 9-2-vel búcsúztak.

A Szpartaknak esélye nem igazán volt a továbbjutásra a múlt heti 5-1-es vereség után, de így is az előrejátékra helyezték a hangsúlyt. A 7. percben helyzetbe is kerültek, McGeady szép csel után lőhetett a jobb oldalról, de Helton nagyot védett. A következő lehetőség Jakovlevé volt az első negyedóra végén, de az ő próbálkozását blokkolták.

Lendületes volt ugyan a játék, de a Porto jól zárta le a területeket, így sokáig nem alakult ki újabb helyzet, és amikor kialakult, akkor is a portugálok szereztek vezetést. A 28. percben a félpályától Hulk indult egyedül, könnyedén lefutotta a védőit, és a tizenhatoson belülre érve a bal alsóba lőtt. (0-1)

Nem sokkal később tovább növelhette volna az összesítésben már így is tetemes különbséget a vendégcsapat, de Cristian Rodriguez lövését Dikan védte. A 93. percben a Szpartak egyenlíthetett volna, miután Jakovlev ismét szépen cselezett befelé, de ezúttal a bal oldalról, csakhogy a kapu fölé lőtt.

A Porto játékosainak gólöröme a Szpartak Moszkva elleni Európa Liga mérkőzésen 2011 áprilisában

Hulk következő próbálkozása a hosszabbításban pontosan a bal alsó felé tartott, de Dikan szögletre ütötte a labdát. Abból pedig megszületett a második gól, miután Cristian Rodriguez tisztán fejelhetett a bal kapufa mellé a felső sarokba. (0-2)

A szünet után csak tovább romlott az orosz csapat helyzete, a 47. percben Falcao lövését még védte a hazai kapus, de a labda visszapattant hozzá, ő középra passzolta, onnan Guarin pedig a hálóba lőtt. (0-3)

Innentől kezdve élénkült csak meg igazán a meccs, nem sokkal később szépített ugyanis a Moszkva: Dzjuba cselezte magát keresztül a Porto teljes védelmén, és Heltonnal szemben állva nem hibázott. (1-3)

Mielőtt azonban a hazaiak elhihették volna, hogy van esélyük egy tisztes eredmény elérésére Falcao bevetődve a kapujukba fejelt egy szöglet után megcsúsztatott labdát. (1-4)

A játékosok talán még nagyobb tempóra kapcsoltak, mint azelőtt, de a védelmek a tizenhatosok környékén mindig össze tudtak zárni, így sokáig nem adódott újabb helyzet a csapatok előtt. Aztán a 72. percben újra közelebb jött a Szpartak: Ari kapott labdát középen, kicselezte a kifutó Heltont, és kicsavarodva az üres kapuba tudott lőni. (2-4)

A végeredmény azonban még nem alakult ki, mivel több helyzet után a véghajrában James Rodriguez kapufája után Otamendi az oroszok kapujának jobb oldalába lőtt. (2-5)

Európa Liga negyeddöntő, visszavágó:

Szpartak Moszkva (orosz)-Porto (portugál) 2-5 (0-2)
gólszerzők: Dzjuba (52.), Ari (72.), illetve Hulk (28.), Cristian Rodríguez (45.), Guarín (48.), Falcao (54.), Otamendi (89.)

Továbbjutott: az FC Porto, kettős győzelemmel, 10-3-as összesítéssel

Később játsszák:

PSV Eindhoven (holland)-Benfica (portugál) 21:05
Twente (holland)-Villarreal (spanyol) 21:05
Braga (portugál)-Dinamo Kijev (ukrán) 21:05

megosztom