Bajnokok Ligája előzetes

Redknapp szépen szeretne búcsúzni, Leonardo bízik a csodában

megosztom

A címvédő Internazionale és az újonc Tottenham is lehetetlen feladatra vállalkozik a szerda esti visszavágó előtt: négy, illetve háromgólos hátrányból kellene felállnia, és kivívnia a továbbjutást. Harry Redknapp, az angolok menedzsere nem is fogadkozik, szépen szeretne búcsúzni hazai közönség előtt, míg kollégája, a Nerazzurrikat irányító Leonardo még hisz a reménytelenben.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó:

Tottenham Hotspur-Real Madrid 20:45 (az első mérkőzésen: 0-4) Tv: Digi Sport PlusPeter Crouch korai kiállítása miatt a Tottenham már a 15. percben emberhátrányba került egy hete a Bernabéuban, az első felvonásban még tartották a lépést a Reallal, de a másodikban felőrölte őket a királyi gépezet. A blancók továbbjutása szinte biztosra vehető, a BL-ben újunc Spurs pedig szépen szeretne búcsúzni a sorozattól. A hazai pálya segítségükre lesz ebben, a White Hart Lane-en ebben az idényben, minden sorozatot tekintve csak kétszer kaptak ki. Ezt emelte ki Harry Redknapp menedzser is:
"Ritkán fogunk ki rossz napot itt (a White Hart Lane-en - a szerk.). Hányszor is veszettetünk hazai pályán, mióta itt vagyok? Nem sokszor, az biztos (67 mérkőzésből hatszor - a szerk.). A madridi vereség egy egyszeri, rendkívüli alkalom volt. Nem estem kétségbe, mert tisztában voltam vele, hogy 10 emberrel végigjátszani egy meccset a világ egyik legjobb csapata ellen, nagyobb vereség elkerülése nélkül lehetetlen. Már az is nagyszerű dolog, amit eddig véghezvittünk. Megpróbáljuk a lehető legjobb formánkat adni, és meglátjuk, mi lesz."

A Spurs szombaton szintén saját stadionjában játszva 3-2-re nyert a Stoke City ellen. Redknapp dolgát ugyanakkor a sérülések továbbra is nehezítik, tájékoztatása szerint a szélső Aaron Lennon ott lesz a pályán, Vedran Corluka és Niko Kranjcar szereplése viszont erősen kérdéses, míg az odavágón kiállított Peter Crouch eltiltását tölti. Az ellenfél kissé tartalékosan léphet pályára, illetve José Mourinhónak is sárga laposokra is figyelni kell, hogy ne pontozódjanak ki kulcsjátékosok a Barcelona elleni elődöntőre. Ricardo Carvalho, Sergio Ramos, Raúl Albiol, Cristiano Ronaldo és Angel Di María veszélyeztetett emiatt.

A madridi mérkőzés összefoglalója:

Schalke 04-Internazionale 20:45 (az első mérkőzésen: 5-2) Tv: Digi SportSaját közönsége előtt égett meg egy hete a címvédő Inter, pedig kétszer is vezetett a találkozón, de a Schalke oroszlánként küzdve kétszer is egyenlített, és a második félidőben aztán kis túlzással lemosták a pályáról a kék-feketéket, akik szintén 10 emberrel fejezték be a találkozót Chivu kiállítása miatt. Leonardo fiainak Gelsenkirchenben legalább 4-0-ra kellene nyerniük az üdvösséghez...A Királykékek a szezonban mind a négy hazai BL-meccsüket megnyerték a Veltins-Arenában, emellett történetük során még nem kaptak ki olasz csapattól otthonukban.

"Legbelül hiszem, hogy bármi megtörténhet, és így gondolják ezt a játékosok is - mondta Leonardo, az Inter brazil trénere a mérkőzés előtt. - Tulajdonképpen nincs veszítenivalónk, és tudjuk jól, a futballban bármi megtörténhet. Nem hiszek a csodákban, de ezúttal csak rajtunk múlik, hogy lenyűgöző tejesítménnyel álljunk elő. A legfontosabb, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a játékunk és az eredmény görcsös üldözése között. Szerencsére az eltiltott Christian Chivu kivételével mindenki a rendelkezésemre állt, Lúcio is felépült."

Az Inter játékosai edzenek Gelsenkirchenben

A hazaiaktól Jefferson Farfán hiányozni fog eltiltás miatt, ott lesz viszont Raúl, aki az együttes utolsó három hazai meccsén kilenc gólt szerzett.

A milánói odavágó összefoglalója:

Egyébként ha az Internazionale búcsúzik, ismét elmarad a címvédés, a sorozat 1992-es bevezetése óta egyetlen csapat sem tudott két egymást követő évben nyerni.

megosztom