NB I

Nagyon szeretnék a Videoton edzője lenni - Horváth Ferenc

Az egykori fehérvári támadó jelenleg a Pro-licences edzői tanfolyamra jár, amit a klub jelenlegi mestere, dr. Mezey György vezet.

vidiHorváth Ferenc a Pro-licences tanfolyamon vesz részt több edzőkollegájával együtt. A célja pedig az, hogy egyszer a Videoton edzője legyen.

„Mindenképp szeretnék edző lenni, bár tudom, hogy nagyon sok tanulásra van még szükségem. Akiknek komoly tervei vannak edzőként a labdarúgásban, azoknak mindenképp el kell végezniük ezt a legmagasabb minősítést adó edzői tanfolyamot. Nagyon szeretnék egyszer a Videoton edzője lenni. Hét évet fociztam a Vidiben, és korábban már elmondtam többször is, szóval csak ismételni tudom magamat, hogy a Sóstói Stadion az egyetlen olyan stadion, ahova akárhányszor visszatérek, úgy érzem, mintha haza érkeznék. Nagyon szeretem a Vidit, ezer szállal kötődőm Székesfehérvárhoz. Amikor a stadion aulájába kikerült a két üres tabló – az egyik a Vidi első bajnokcsapatának a másik pedig a Vidi első kupagyőztes csapatának volt fenntartva – akkor elhatároztam, hogy az egyikre játékosként, a másikra pedig edzőként fogok felkerülni. A kívánságom egyik fele valóra vált, remélem a másik fele már nem fog teljesülni - hiszen ez azt jelentené, hogy a Vidi idén megnyeri a bajnokságot is” – nyilatkozta a vidi.hu-nak az egykori fehérvári támadó.

Horváth Ferencnek csak a bajnoki cím hiányzott labdarúgó-pályafutásából, amit edzőként szeretne bepótolni.

„Összességében elégedett vagyok a pályafutásommal. Voltak nagyon jó periódusok, és voltak nagyon rosszak is. Hiányérzetem talán csak amiatt lehet, hogy magyar bajnoki címet nem sikerült szereznem egyetlen csapatommal sem. De nem vagyok elégedetlen, mert nagyon sokat kaptam a labdarúgástól. Több mint 100 gólt lőttem az NB I-ben. Emellett rengeteg helyen fociztam külföldön és voltak emlékezetes meccseim a magyar válogatottban is. Igen, összességében elégedett vagyok azzal, amit labdarúgóként elértem. Remélem edzőként sikerül megszereznem majd a magyar bajnoki címet is” – zárta gondolatait a Vecsés egykori trénere.