Olimpia

A Nike hosszabbított az amerikai csapattal

  • VNA

A 2016-ig meghosszabbított szerződés okán továbbra is a híres sportszergyártó, a Nike ruháit és cipőit viselik majd az amerikai olimpiai küldöttség sportolói.

Alig másfél évvel a londoni olimpiát megelőzően meghosszabbította szerződését az amerikai olimpiai bizottsággal a Nike. A sportszergyártó cég 2005 óta támogatja az amerikai sportolók felkészülését, a mostani megállapodás értelmében pedig 2016-ig, a Rio de Janeiróban sorra kerülő nyári olimpiáig ott szerepel majd a szponzorok között. A Nike cégnek az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága (USOC) mellett külön szerződése van az amerikai atlétikai illetve kosárlabda válogatott támogatására is. Az olimpiai bizottság a szerződés mostani meghosszabbításával kezd kilábalni a pekingi olimpia idején érzékelt pénzügyi válságából, hiszen a Citigroup és a TD Ameritrade nevű cégekkel kötött megállapodások után rövid időn belül ez a harmadik komoly kontraktus, amit sikerült tető alá hoznia.