Bajnokok Ligája előzetes

A Chelsea Torresben, a Sahtar a csodában bízik

Ancelotti szerint Fernando Torres a legfontosabb gólokat lőheti a szezonban

Meglepő módon úgy tűnik, hogy csak egy negyeddöntőben nem dőlt el a továbbjutás kérdése a labdarúgó Bajnokok Ligájában az első mérkőzések után. Ez a Manchester United és a Chelsea párharca, amelynek első találkozóját a Vörös Ördögök idegenben nyerték meg 1-0-ra, és amelynek visszavágójára kedden este kerül sor. A tavalyi angol bajnok Chelsea-nél természetesen nagyon fogadkoznak, és valóban nem mehet még biztosra Sir Alex legénysége sem. Pep Guardiola fiainak ugyanakkor nem nagyon kell izgulniuk, hiszen 5-1-es hazai diadalával a Barcelona gyakorlatilag már búcsúztatta a Sahtar Donyecket. Természetesen az ukrán csapatnál azért még bíznak a csodában, de ők maguk is elismerik, hogy valóban arra lenne szükség a továbbjutásukhoz.

Manchester United-Chelsea
kedd 20:45 (Tv 2)
Az MU idegenbeli győzelmével a Kékeknek nyerniük kellene az Old Traffordon, de ebben a szezonban ez még senkinek nem sikerült egyik sorozatban sem. Ráadásul a Manchester hatmeccses győzelmi szériával a háta mögött készül a visszavágóra, míg a Chelsea a Wigan ellen is görcsölve nyert 1-0-ra a múlt hétvégén. Egyébként is jellemző az angol bajnokra a szenvedés és a gólínség, a legutóbbi három találkozójukon csak kétszer találtak be, és bár a bajnokságban összesen 55 gólig jutottak, abból 12-t, azaz az összes találatuk több mint 20 (!) százalékát az első két - egyébként parádésra sikerült - fordulóban szerezték. A téli válság - november vége és január eleje között nyolc meccsen egy győzelem - után akár előrébb is tarthatnának, ha nem lenne ott Fernando Torres a csatársorukban...

Az 50 millió fontért megvett spanyol még gólképtelen, és bár az őt a Vörösöknél váltó Andy Carroll sem volt eredményes január vége óta, utóbbi már megtörte a rossz sorozatát, a hétfői Manchester City elleni duplájával. Sok fogadónak nyilvánvaló örömet okozva, hiszen kevesen gondolták volna, hogy ő előbb talál be, mint Torres. Természetesen a Chelsea világ- és Európa-bajnok játékosát klasszisnak tartjuk, mégis úgy tűnik, hogy a megvásárlására végképp ráment a Kékek szezonja. Meg valószínűleg Carlo Ancelotti tekintélye is, hiszen nem valószínű, hogy ő örömmel küldi pályára a formán kívüli centert - akit feltehetőleg nem is ő akart megvenni -, mégis kénytelen megtenni, hisz 50 millió nagy pénz egy padozó sztárért. Aki egyébként bármikor beindulhat, és akár egymaga BL-győzelemig vezetheti a londoni együttest. Olasz mestere is ebben bízik: "Talán ő fogja lőni a legfontosabb góljainkat az idényben" - nyilatkozta reménykedve Ancelotti.

Fernando Torres és Frank Lampard a Chelsea edzésén a Manchester United elleni BL-negyeddöntő előtt 2011 áprilisában

A Chelsea mestere egyébként is a hitük erejében bízik leginkább a keddi fellépés előtt: "A manchesteri győzelemhez száz százalékot kell nyújtanunk mindenben. Erős személyiségek kellenek hozzá, bátorság és a képesség arra, hogy irányítani tudjuk a játékot. Ezekhez pedig hinnünk kell abban, hogy meg tudjuk csinálni. Ami a taktikát illeti, ki kell gondolnom valami különlegeset, hogy meg tudjuk zavarni az ellenfelünket. Valami extrával fogunk készülni a mérkőzésre." Kíváncsian várjuk, hogy mire gondol...

Angol szakértők szerint tüzet kellene gyújtania Torres alatt - átvitt értelemben persze -, kezdetni Anelkát, a bal oldalon Zsirkovot és Maloudát is pályára küldeni, és valahogy össze csiszolni a korábban nagyszerűen működő Essien-Lampard kettőst középen. Az idén sérülései miatt kissé alulteljesítő Lampard is tudja, hogy vannak adósságai, többek között Abramovics felé egy BL-serleg.

"Minden, amit az elmúlt tíz évben elértünk, a tulajdonos befektetéseinek köszönhető. Korábban nem gondoltam volna, hogy évről évre a bajnoki címért, a BL-győzelemért és más trófeákért küzdhetünk. Hálásnak kell lennünk Roman Abramovics erőfeszítéseiért, és tartozunk neki azzal, hogy végre megnyerjük a Bajnokok Ligáját."

Csapattársa, a szezon eleji sérüléséből néhány hete visszatért Yossi Benayoun szerint, ha a Manchester Uniteden túljutnak, akkor már meg sem állnak a végső diadalig. "Mindenki tudja, hogy a szezonunk megmentéséért küzdünk. A bajnokságban valószínűleg ott leszünk a legjobb négy között, azaz jövőre is indulhatunk a BL-ben. Mostmár csak egy trófeát kellene nyernünk, és már csak a Bajnokok Ligájára van esélyünk. Ha győzni tudunk kedden este, akkor szerintem képesek vagyunk arra, hogy az egész sorozatot megnyerjük."

Mark Hughes, a Fulham menedzsere szerint meg épp a Vörös Ördögökben van benne a potenciál akár a triplázáshoz is (bajnoki, FA-kupa-, BL-győzelem). "Érezhető rajtuk, hogy elhivatottak, és minden meccset meg akarnak nyerni" - mondta a walesi Alex Ferguson játékosairól. "Sorra pipálják ki a mérkőzéseket, és azt is tudják, hogy a szezonnak ebben a szakaszában mire van szükség, hiszen jártak már itt, megvan a rutinjuk. Biztos vagyok benne, hogy Sir Alex nem emlegeti nekik a három trófea elnyerését, de abban is, hogy meg fogják próbálni."

A United menedzserének azonban közvetlenül a mérkőzés előtt mással kell foglalkoznia, például Rafael esetleges hiányával. Másokra azonban szinte új igazolásként tekinthet. "Rafa edzett ugyan hétfőn reggel, és akár kész is lehet a mérkőzésre, de még nem vagyok biztos benne" - nyilatkozta a skót. "Valencia, Anderson és Ferdinand visszatérése viszont óriási lökést ad nekünk. Mintha vásároltunk volna három új játékost. Sőt, még jobbak, hiszen már régóta tagjai a csapatnak, nem most kell őket beszoktatnunk a rendszerbe, mint a frissen igazoltakat."

A mestere által emlegetett Rio Ferdinand nem saját magát, hanem a viselkedése miatt állandó kritikák kereszttüzében lévő Rooneyt emelte ki a csapatból: "Wayne nagyon lelkes lesz. Profi futballista, aki mindig a legjobbat akarja nyújtani. Nagy meccset fogunk játszani a Chelsea ellen, és ő az ilyen nagy meccseken mindig képes valami extrára."

Sahtar Donyeck-Barcelona
kedd 20:45 (Digi Sport)
Szerintünk ugyan eldőlt már a Katalánok és a Bányászok párharca előbbiek 5-1-es hazai győzelme után, de az ukrán csapatnál még bíznak a csodában. Ha mégis sikerülne nekik, az nagy durranás lenne, hiszen mindössze a negyedik csapat lennének, amely képes négygólos hátrányból fordítani bármilyen európai sorozatban. Az idén ugyan veretlenek hazai pályán, de spanyol csapatok ellen eddig csak egyszer tudtak nyerni, háromszor döntetlenre végeztek, kétszer pedig kikaptak.

Brazil játékosuk, Fernandinho elismeri, hogy csoda kellene a továbbjutásukhoz: "A Barcelonát kiejteni elképesztően nehéz. 4-0-ra kellene nyernünk, és fogalmam sincs, hogy melyik csapat volt ilyesmire képes utoljára. De mindent meg fogunk próbálni, és minimum nyerni akarunk. Ha nem is sikerül továbbjutnunk, legalább szépen akarunk búcsúzni. Abban esetleg bízhatunk, hogy a hétvégi El Clásico miatt néhány játékosukat pihentetni fogják."

Ez esetleg előfordulhat, bár a Barcelona edzőjének, Guardiolának a szavai nem erre engednek következtetni: "Ezzel a mérkőzéssel kell foglalkoznunk, ezért nyilatkozni sem szeretnék a Real Madridról. Nem jutottunk még tovább, hátra van kilencven perc, és óvatosnak kell lennünk, mert erős csapat az ellenfelünk. Bajnokok Ligája-mérkőzést fogunk játszani, így nem vethetjük be a cserejátékosainkat, erősnek kell lennünk."

Azért mégsem a legjobb keretükkel lépnek pályára a katalánok, hiszen Iniesta eltiltását tölti majd a sárga lapjai miatt, ráadásul az egyik lehetséges helyettese, Bojan Krkic megsérült az Almería elleni hétvégi bajnokin. Ugyanakkor a Sahtar mesterének, Mircea Lucescunak is lehetnek gondjai az összeállításnál.

"A védelemben nagy problémáink vannak. Csigrinszkij még mindig nem egészséges, és Csizov valamint Kucser sem épültek fel" - mondta a román szakember. Az említetteken kívül Srna és Luiz Adriano sem százszázalékosak, de ők valószínűleg ott lesznek a pályán.

Katalóniában ezeket a kezdőket várják a Sahtar-Barcelona mérkőzésre

A Sahtar-Barcelona várható kezdője a sport.es szerint