Vélemény

Kell-e ez a sok szabályváltozás az F1-ben?

  • Kele János
megosztom

Kicsit kevesebb, mint két hete Ausztráliában bemutatkoztak az FIA által gondosan előkészített és kidolgozott új szabályok és technikai segédelemek - nem túl sok sikerrel, mondhatnám, ha finoman akarnék fogalmazni.

Felipe Massa és Sergio Perez csatája a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon
Ehelyett azonban kerek-perec kijelentem, hogy az FIA ötletei megbuktak. Méghozzá csúfosan. Hiába a DRS, hiába a KERS, ha nincsenek meg a feltételei annak, hogy az általuk okozott előnyök a futamon lényeges szituációkban kiütközhessenek. Talán senkit nem kell emlékeztetnem arra, hogy a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon Jenson Buttonnak potom tizenegy kört kellett eltöltenie a szemmel láthatóan lassú Felipe Massa szélárnyékában - miközben hiába nyomogatta az összes létező gombot a kormányán.


Érdekes egyébként, hogy a szezon előtt maguk a versenyzők is felhívták a figyelmet arra, hogy nem lesz jó vége annak, ha az FIA mindenbe bele akar szólni, hiszen a kormányon már így is van elég gomb, nem kell még pluszban az idegeikre menni holmi szárnyállító böszmeséggel. Ráadásul az egyszerűség kedvéért később DRS-re keresztelt szárnyállítgató mechanizmust nem is akkor használja a derék versenyző, amikor akarja, hiszen versenykörülmények között mindösszesen 600 előre kijelölt métere van arra, hogy kamatoztassa a belőle fakadó előnyöket. Nos tehát, csak a legszükségesebbekről említést téve is akad elég dolga egy versenyzőnek: nyomkodja a KERS-gombot, amikor csak lehet, figyelje, hogy akkor most egy másodpercen belül van-e az előtte körözőhöz képest, belépett-e már a 600 méteres zónába, megfelelő-e a benzinnyomás, a gumik nyomása, folyik-e energiaital a kis csövön és így tovább. Hát csoda, hogy a versenyzőknek egyszerűen nem marad elég energiájuk a versenyzésre?

Mert ugyan kinek marad ideje és energiája ilyen bokros teendők mellett olyan apróságokra figyelni, mint egy kifékezés, az ellenfél védekezésének alapos kiismerése vagy egy rafinált csapda felállítása? Ameddig a pilóták figyelmét elterelik a legalapvetőbb célokról, magáról az előzésről és a versenyzésről, addig ne várjuk, hogy bármi is megváltozik az F1-ben. Addig kedvenc sportágunk megmarad körbe-körbe furikázó sofőrök vasárnap délutáni matinéjának.

Hiszen nem lehet nem észrevenni, hogy az elmúlt 20 évben mi történt a Formula-1-ben: a versenyek ellaposodtak, szökőévente látunk némi izgalmat a versenypályán. Mert látnunk kell, hiába izgalmas a világbajnokság, ha közben kéthetente vasárnap délutánonként mindenki elszunnyad a futam felénél! És akkor még büszke is lehet magára az, aki ilyen sokáig bírta a látszólag értelmetlen körözgetést. Ismerjük be, az F1-et semmi más nem tartotta életben az utóbbi két évtizedben, mint a szüntelen botrányok! Hiszen emlékezetes, fantasztikus csatát hozó versenyt nehéz lenne találni az utóbbi évek krónikájában… Ha valami korszakalkotó volt is, a mögött mindig valami nagy simli, valami nagy felháborodást kiváltó tett állt. Ilyenkor a mezőny és a szurkolók egyik fele csalást kiáltott, a szaksajtó adta alájuk a lovat, kész volt a truváj, vették az újságokat, mint a cukrot, fogytak a jegyek Kuala Lumpurban és Bernie bácsi megint nagyon jól járt. Csak verseny, igazi verseny nem volt, már megint.

1979-ben még lehetett azt, amit mostanság nem hogy nem néznek jó szemmel, hanem egyenesen büntetnek: csatázni. Kerék a kerék ellen, félelem nélkül, bátran megvívni az ellenféllel, miközben persze senki nem akart meghalni. Arnoux és Villeneuve legendás dijoni csatája bevonult a történelembe, csakúgy mint Lauda utána esedékes jajveszékelése, mondván a két ifjú titán túlságosan vakmerő volt. „Niki, te sosem kerültél volna ilyen helyzetbe, mert az első rizikósabb szituációban elvetted volna a lábadat a gázról!”-  hangzott Arnoux ellentmondást nem tűrő válasza. Akkor az olyanokat, akik nem vállalták a veszélyt, a kockázatot, de legalábbis az élvezetes, félelmet nem ismerő versenyzést, kinevették. Manapság? Világbajnokot csinálnak belőlük.


De akkor mi lehet a megoldás? Furcsa, de véleményem szerint jócskán vissza kellene lépni az időben. Mert lehet, hogy a Formula-1 mindig a technikai fejlődés csúcsán helyezkedett el, mindig a legújabb technikai találmányokat használta fel az előrelépéshez, de mindezek mellett valódi autóverseny volt, igazi izgalmakkal. El kellene dönteni végre melyik a fontosabb: a technika és a fejlődés motorjának szerepe vagy a népszerűség? Szerintem nem kérdés… Persze, ha valakinek nem tetszik ez a forgatókönyv, ott a másik: lehet utánozni kicsit Amerikát, nem mindig szégyen az…

megosztom