Téli olimpia

Hat új versenyszám lesz Szocsiban

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerdai döntése értelmében hat új versenyszámmal bővül a 2014-es szocsi téli játékok programja.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportigazgatója, Christoph Dubi szerdán bejelentette, hogy legalább hat versenyszámmal bővül a 2014-es téli olimpia programja. A három év múlva Oroszországban sorra kerülő olimpián az évek óta a részvételért küzdő női síugrók végre ott lehetnek. Mellettük a férfi és női síakrobaták félcső versenyei, a biatlonosok, a szánkósok és a műkorcsolyázók csapatversenye mutatkozhat be.

A hódeszkások és a síakrobatika slopestyle (trükk) versenyszámával, valamint az alpesi sízők csapatversenyével kapcsolatban egyelőre nem hoztak döntést, a NOB szakemberei az elkövetkező hónapokban tovább vizsgálják a három versenyszám lehetséges programba vételét. A NOB tájékoztatása szerint elsősorban technikai jellegű (a lebonyolítással kapcsolatos) részleteket kell tisztázni ezen versenyszámok esetén.

A NOB sportigazgatója elmondta, hogy a döntés indokai között az volt a legfontosabb, hogy az adott versenyszám milyen pluszt hozhat az olimpiai játékokba. „A műkorcsolyázás például nagyon népszerű sportág. Sok országban és különböző korcsoportoknál is nagyon kedvelt, így a műkorcsolyázók csapat versenye növelheti a játékok iránti figyelmet.”

A női síugrók már a tavalyi vancouveri olimpia előtt is a végletekig (elmentek egészen a Kanadai Legfelsőbb Bíróságig is) pereskedtek sportáguk érdekében, de akkor még nem értek célt. „Hatalmas dolog, hogy a NOB úgy döntött, hogy a mi sportágunk is felkerülhet a játékokra. A női síugrás az utóbbi tíz évben rengeteget fejlődött, az olimpiai tagságra volt szükségünk ahhoz, hogy még magasabb szintre tudjunk lépni” - mondta az amerikai Lindsey Van, aki 2009-ben Liberecben a sportág első női világbajnoka lett. A női síugrók olimpiai felvételével az is eldőlt, hogy már csak az északi összetett az egyetlen olyan téli olimpiai sportág, amelyben a hölgyek nem versenyeznek.