Olimpia 2012

Lemondott a maratoni verseny főnöke

megosztom

Váratlanul bejelentette lemondását David Bedford, a londoni olimpia maratoni futóversenyeinek igazgatója.

Váratlanul bejelentette lemondását David Bedford, a londoni olimpia maratoni futóversenyeinek igazgatója. Mivel a brit főváros évtizedek óta rendez rangos futó versenyeket, így a 2012-es játékokra nem szerződtetett külön stábot az olimpiai szervező bizottság, hanem megállapodott a rangos London Maratonit évente megrendező szervezettel. Ezt a csapatot vezette korában Bedford, aki most váratlanul, alig 16 hónappal a játékok előtt távozott posztjáról. Egyik vezető társa, Nick Bitel úgy nyilatkozott az AP hírügynökségnek, hogy szerinte Bedford azért mondott le, mert az esemény menedzsmentet tekintve nem találta meg a közös hangot az olimpiai szervezőkkel. „David úgy döntött, hogy nem dolgozik együtt velünk az olimpiáért, az ő személyes döntése volt mindez, amit természetesen nagyon sajnálunk.” – tette hozzá.

Bitel azt is elmondta, hogy a stáb többi része kitart az ötkarikás verseny mellett, mivel a londoni maratoni (és gyalogló) versenyek megszervezésére amúgy is szerződés kötelezi őket. Bedford egyes hírek szerint már februárban bejelentette lemondását, de az információ csak most vált publikussá. „A London Maratoni egy profitorientált, üzleti vállalkozás, amelyet profi szakemberek irányítanak. Számomra nagyon nehéz volt egy másik szervezettel együtt dolgozni ezen az eseményen, ráadásul egy olyannal, amely még sohasem szervezett ilyen jellegű versenyt.” – mondta az egyik brit napilapnak Bedford.

A 61 éves versenyigazgató már korábban is hangot adott nemtetszésének azügyben, hogy a londoni olimpia szervezői önkényesen módosítottak a 42 195 km-es táv útvonalán, annak érdekében, hogy az előzetesen jóváhagyott útvonal helyett még jobban London fő látványosságaira koncentráljanak. Bedford maga is kitűnő futó volt a hetvenes években, aki 1973-tól kezdődően négy évig a 10.000 méteres síkfutás világrekordját is tartotta, igaz nagy világversenyen nem tudott győzni. Bár az olimpián ezek után nem vezeti majd stábját, a hírek szerint a London Maratonin betöltött posztját megtartja a jövőben is.

megosztom