MLSZ

Az állam 2.2 milliárddal támogatja az utánpótlást

A kedden megkötött megállapodás szerint 2.2 milliárd forintos finanszírozáshoz jutnak a tehetséggondozásért felelős labdarúgó-akadémiák, nevelőegyesületek, és a Bozsik-programban résztvevő utánpótlás klubok.

Bozsik program

A Magyar Labdarúgó Szövetségben támogatási szerződést kötött Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára, dr. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, valamint dr. Szabó Tamás, a Nemzeti Sportintézet főigazgatója. Az mlsz.hu tájékoztatása szerint a háromoldalú megállapodás eredményeként összesen 2,2 milliárd forintos finanszírozáshoz jutnak a tehetséggondozásért felelős labdarúgó-akadémiák, nevelőegyesületek, és a Bozsik-programban résztvevő utánpótlás csapatok.

Az állam által biztosított összeg két részből áll. A szövetség az Utánpótlás-nevelési Programra 1,8 milliárd, az újrainduló Bozsik-programra pedig 400 millió forintot költ. Az állam az Utánpótlás-nevelési Program révén a labdarúgás kiemelt akadémiai központjainak finanszírozásához járul hozzá. A támogatásnak köszönhetően biztosítottá válik a Bozsik-programban résztvevő sportszervezetek, szakosztályok, szervezeti egységek, valamint közoktatási intézmények szakmai feladatainak maradéktalan ellátása.

A támogatásnak köszönhetően a magyar sporttehetségek kiválasztásának rendszerszerű háttere teremthető meg. Ilyen összegű állami támogatással még nem gazdálkodhatott az utánpótlás-nevelés, és a magyar labdarúgás sem.